Miklós
-7 °C
2 °C

A British Airways fizet a túszoknak

2003.07.11. 12:25
Egy francia bíróság összesen 1,9 millió dolláros kártérítés megfizetésére kötelezte a brit légitársaságot az 1990-es kuvaiti túszejtési ügy kapcsán.
A British Airways (BA) Londonból Malajziába tartó Boeing 747-ese 1990. augusztus 2-án szállt le Kuvait város repterén 364 emberrel a fedélzetén. Az iraki csapatok a leszállás előtt alig négy órával törtek be az országba.

Az iraki katonák elfoglalták a gépet, az utasokat túszul ejtették, egy részüket élő pajzsként használták a szövetséges bombázások idején. Az első utasok már augusztus végén kiszabadultak, de volt, aki hónapokig iraki fogságában maradt.

1995-ben is nyertek

A túszok egy része már pert nyert 1995-ben, a mostani keresetet hét francia utas és 127 rokon nyújtotta be. A felperesek szerint a társaság a fejlemények ismeretében még Londonban leállíthatta volna a járatot, a BA ugyanakkor azzal védekezett, hogy az iraki támadás teljesen váratlan volt, és a következményekért a céget nem lehet felelősségre vonni.

A bíróság szerint azonban akkor már sejthető volt, hogy a kuvaiti leszállás veszélyes lehet, ezért az utasok jogosan követelnek kártérítést, közölte a YahooNews. A vállalat fellebbezhet a döntés ellen, bár 1995-ben sem sikerül megváltoztatnia az ítéletet.

Kommandósok a fedélzeten?

Az utasok egy része azt is állítja, hogy a gép csak azért szállt le Kuvaitban, mert Londonban az utolsó pillanatban SAS-kommandósok érkeztek a fedélzetre. A társaság tagadja a vádat. Az utasok elméletét érősítheti, hogy a jegyen nem szerepelt kuvaiti megállás. A bíróság ebben a kérdésben nem foglalt állást. A repülőgép a harcok során megsemmisült.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.