Százezrek fagyoskodnak a Balkánon

2009. január 8., csütörtök 13:29

A legkritikusabb helyzetbe Szerbia és Bulgária került, miután Oroszország teljesen elzárta az Ukrajnán keresztüli gázszállítást. Mindkét országban csak néhány napra elegendő a tartalék, lakások ezrei maradnak fűtés nélkül.

Szerbia gázigényének 87 százalékát kapja Oroszországtól, miután január 6-án leállították a szállítást, 100 millió köbméter tartalékuk maradt. Ez normál felhasználás mellett csak tíz napra elegendő. Szerbia rendkívüli intézkedéseket vezetett be, miközben a szomszédos országoktól próbál segítséget kérni. Magyarországon is jártak, de itthon, egészen ma délig, az volt a válasz, hogy egyelőre nem tudnak kölcsöngázt adni. Szerbia a B92 rádió szerint most azt kéri, hogy alternatív útvonalon, Fehéroroszországon keresztül szállítsák nekik a gázt.

A legtöbb szerbiai erőmű átáll olajhasználatra, de néhányat nem tudnak átállítani. Újvidék és Pancevo mellett leállították az erőművet, ennek köszönhetően több tízezer lakás maradt fűtés nélkül a hidegben. Pancevo mellett egy idősek otthona is veszélybe került, több mint 200 idős ember került kritikus helyzetbe.

Az emberek többségének nincs elektronikus fűtőtestje, de a belgrádi kormányzat arra figyelmeztet, ha tovább nő az áramfogyasztás, összeomolhat a rendszer. Azt tanácsolják az embereknek, hogy lehetőleg csak egy szobát fűtsenek be.

Bosznia-Hercegovinában hasonló helyzet, ott is több tízezer lakás maradt fűtés nélkül, miután az ország szükségletének száz százalékát kapja Oroszországtól. Szarajevóban több mint hetvenezer lakás maradt központi fűtés nélkül a mínusz tíz fokos hidegben. A Sarajevogas szóvivője már humanitárius katasztrófáról beszél. A lakosság megrohanta a boltokat, pillanatok alatt elfogyott az összes elektromos fűtőberendezés. Nagyon sokat a 75 kilométerre lévő Mostarra utaznak, hogy ott vásároljanak fűtőtestet – írja az International Herald Tribune.

Hasonló jelenetek játszódtak le Bulgáriában, ahol szintén megrohamozták a boltokat az elektomos radiátorokért. Bulgária gázszükségletének is a száz százalékát kapja Oroszországtól és a szállítás leállása óta több nagyvárosban teljesen leállt a fűtés. Az Index információi szerint a legnagyobb városokban, Szófiában, Plovdivban központilag csavarták lejjebb a fűtést, így hidegebb van a lakásokban, de meleg víz még van. Főleg a gyerekes családok vannak bajban, ahol nincs elektromos bojler és a meleg vizet is elzárták. A BBC Online idéz egy kismamát, aki a szüleihez költözött, miután elzárták nála a központi fűtést, és információink szerint ez nem egyedi példa.

Bulgáriában egymás után zárják be a gyárakat (például a plovdivi sörgyárat, kenyérgyárakat), mert a raktárkészlet nem elég arra, hogy ezeknek is megfelelő szolgáltatást nyújtson. Számítások szerint az ország vesztesége napi 234 millió dollár. A gázhiány érinti a taxiszektort is, mert nem kapható gáz. A pékek arra figyelmeztetnek, hogy napokon belül minimum öt százalékos áremelés várható.

h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

  • Sztrugackij, Arkagyij - Sztrugackij, Borisz: Nyugtalanság Kedvezményes ár: 2542 Ft
  • Zorán: 34 dal Kedvezményes ár: 4076 Ft

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!