Banglades az új tőzsdetigris

2007.10.15. 07:57
A kínai tőzsdék után idén a bangladesi tőzsde nyújtotta a legjobb teljesítményt a térségben. A fejlődő ország, úgy tűnik, komoly lehetőségekkel kecsegtet a feltörekvő piacok között.

A Banglades fővárosában, Dakkában működő értéktőzsde indexe (Dhakai) az idén mintegy 66 százalékkal nőtt, ezzel 10 éves csúcsot ért el, és a kínai után a térségben a legjobban teljesítő tőzsde lett. A nemzetközi befektetők csalogatása érdekében a január óta a hadsereg által támogatott kormány komoly változásokat léptet életbe a világ hetedik legnépesebb országában - írja a Bloomberg.

Ezek közt szerepel a privatizáció felgyorsítása, ennek keretében 26 állami vállalatot - többek közt cukornádültetvényeket, illetve textilgyárakat - fognak értékesíteni. A JPMorgan Bangladest a legfigyelemreméltóbb öt periferiális piac között említette Kazahsztán, Kenya, Nigéria és Vietnam mellett.

Ez utóbbi állam például tavaly több mint ötven vállalatot privatizált, a hosiminvárosi értéktőzsde indexe pedig tavalyi duplázódása után idén újabb 44 százalékkal bővült, s a ma 20 milliárd dolláros kapitalizációjú vietnami részvénypiac 2005 végén még csak 500 millió dolláros volt.

A 150 millió, fejenként naponta átlagosan 1,30 dollárból tengődő lakost számláló Banglades valószínűtlen célpontnak hathat a külföldi befektetők körében. A népesség kétharmada földművelésből él, illetve élne, ha a gyakori és heves árvizek nem mosnák el sűrűn a termést, komoly éhínségeket okozva. Ráadásul fejletlen az infrastruktúra, hiányos az út- és vasúthálózat.

A tavalyi bruttó nemzeti össztermék 71 milliárd dollárt tett ki, ez pedig nem haladja meg az USA kétnapi ipari termelését. Idén januártól májusig 2,6 milliárd dollárt utaltak haza a külföldön dolgozó bangladesiek, ami elérte a 2006 egészében mértet - írja a Bloomberg.

A dakkai értéktőzsdét 1954-ben alapították, jelenleg 261 céget jegyeznek, a piac összértéke 8 milliárd dollárra rúg, a nemzetközi befektetők pedig korlátozás nélkül invesztálhatnak az országban. A tőzsdét üzemeltető Dhaka Stock Exchange Ltd. vezérigazgatója szerint a privatizációknak köszönhetően 2008 végére a kapitalizáció várhatóan megduplázódik és elérheti a 15 milliárd dollárt.

A részvények jelenleg 20-as P/E (árfolyam/nyereség hányados) mellett forognak, ez pedig meghaladja a viszonyítási alapnak számító Morgan Stanley nemzetközi feltörekvő piaci indexének 14,1-es értékét.