Miklós
-7 °C
4 °C

Gyógyszerész a legbefolyásosabb vállalatvezető

2004.04.14. 10:54
Daniel Vasella-t, a Novartis vezetőjét, választották meg az elmúlt 25 év legbefolyásosabb európai vállalati vezetőjének a Financial Times című lap közvélemény kutatásának szavazói.
A Financial Times online szavazásra kérte fel olvasóit a honlapján, azzal kapcsolatban, hogy kiket tartanak Európa legfontosabb és legbefolyásosabb embereinek az utóbbi negyedszázadban. A szavazatok többsége az Európai Unió polgáraitól származott, de összesen 104 országból érkeztek szavazatok.

Gyógyszercég

A legtöbb szavazatot Daniel Vasella, a Novartis vezetője kapta a Financial Times olvasóitól, így ő nyerte el a legbefolyásosabb európai vezetőnek járó címet. Összesen 25 európai vállalatvezetőre szavaztak az olvasók. Vasella után, Heinrich von Pierer, a Siemens vezérigazgatója lett a második és Micheal O'Leary, a RyanAir vezérigazgatója lett a harmadik a legbefolyásosabb európai vállalatvezetők sorában.

Daniel Vasella 1996 óta foglalja el a Novartis vezetői székét, azaz a vállalat megszületése óta, mely a Ciba-Geigy és a Sandoz egyesülésével jött létre. Először vezérigazgatóként tevékenykedett, majd 1999 óta az elnöki pozíciót is betölti.

A Novartis gyógyszergyártó cégtől kapott információink szerint a vállalat világelső a gyógyszer és nem vényköteles termékek gyártásában. A 2003-as évben a cég forgalma 24,9 milliárd dollárt, nettó bevétele 5,0 milliárd dollár volt. Kutatás-fejlesztésre az elmúlt évben körülbelül 3,8 milliárd dollárt fordított. A svájci, baseli székhelyű Novartis a világ 140 országában van jelen, és világszerte mintegy 78500 embert foglalkoztat.