Árpád
-1 °C
9 °C

Válságban a belga nagyvállalatok

2001.10.25. 14:57
Komoly válságban vannak a legnagyobb belga állami vállalatok: a Belgacom távközlési vállalat több ezer alkalmazottat küld el, a Sabenánál nem jelentkezik befektető, miközben chartercégét felszámolják, az SNCB vasúttársaság is leépít, a vasutasok sztrájkolnak, a Lernout and Hauspie high-tech cég alapítói börtönbe kerültek.
A Belgacom, az állami tulajdonú belga távközlési vállalat bejelentette, hogy 19 ezer alkalmazottjából el kell küldenie 3-4 ezret. A stratégiai átszervezési terv szociális részéről, az állások megszüntetéséről most kezdődnek a tárgyalások a szakszervezetekkel, és előreláthatólag az év végéig el fognak húzódni. A leépítések csak a Belgacom fő ágazatára vonatkoznak, nem érintik az internetszolgáltató (Skynet) és a mobiltelefon-szolgáltató (Proximus) leányvállalatot.

A nagyvállalat a technológia fejlődésével, főleg az e-business terjedésével indokolja a stratégiai átszervezés szükségét. Az igazsághoz viszont hozzátartozik, hogy a Belgacomot is megtépázta a versenytársak jelentkezése, amelyek egymással versengve kínálnak alá a vállalat szolgáltatási tarifáinak, s a hajdan monopóliumot élvező cég is kénytelen leszállítani díjtételeit.

Felszámolják a Sabena chartercégét

Változatlanul nem látszik megoldás a belga légiközlekedés válságára. A Sabena ugyan a múlt héten lélegzethez jutott, amikor az Európai Bizottság engedélyezte a csődvédelem alatt álló vállalatnak, hogy felhasználja a kormány által nyújtott 5 milliárd frankos (32 milliárd forint) áthidaló hitelt, az idő viszont múlik és még egyetlen lehetséges befektető nem jelent meg a láthatáron, hogy új életre keltse a vállalatot. A Sabenához kapcsolódó City Bird chartercégre már kimondták a felszámolási végzést.

Az államvasút is válságban van

Válságos napokat él át a belga államvasút, az SNCB is. Itt a kormány szánta rá magát az alapvető átszervezésre, ami viszont nemcsak a vasutasok ellenállásába ütközik, hanem most már az államtanácséba is. A vasutasok a múlt hét első felében forgósztrájkokkal teljesen szétzilálták a személyszállítást Belgiumban, és leállították a nemzetközi expresszek nagy részét is. Most máshogy folytatják a tiltakozó mozgalmat, amely így nem ingerli annyira az utazó közönséget: csütörtökre virradó éjjel egyetlen tehervonatot sem indítottak. A vasutasok szakszervezetei és az államtanács egyaránt aggályosnak találja a kormány hosszú távú átszervezési tervében, hogy az a beruházások egyharmadára nem ad költségvetési fedezetet, hanem a vasúttársaságra, illetve a flamand és vallon tartományi kormányra akarja bízni ezek kigazdálkodását.

A Lernout and Hauspie tulajdonosai börtönben

Csütörtökön pecsételődött meg a sorsa a belga ipar talán legcsillogóbb high-tech vállalatának, a Lernout and Hauspie-nek, amikor az ieperi cégbíróság kimondta a felszámolást. A zseniális mérnök-újító Jo Lernout és pénzember barátja, Pol Hauspie alig 14 éve hozták létre hangfelismerő, emberi hangot szintetizáló technikán alapuló cégüket. 1995-ben a vállalat részvényeit bevezették a New York-i Nasdaqra, ahol 11 dolláros kezdő árfolyama hamarosan 70 dollárig száguldott. Két éve a belga trónörökös avatta fel az építészeti megjelenésében is hipermodern, az emberi fül hallójáratát formázó új telepüket, a Flanders Language Valleyt, amely a kaliforniai szilíciumvölgyre adott merész válasznak tűnt és egész Flandria büszkesége volt.

A szédületes tőzsdei siker mögött viszont nem állt erős pénzügyi alap és növekvő üzleti forgalom. Az amerikai tőzsdék felügyeleti szerve tavaly indított vizsgálatot - a két alapító előbb csak apróbb számviteli szabálytalanságokat ismert el, ma már börtönben várják sorsukat. A keserves vállalatmentési kísérletek kudarca után a cégbíróság most kimondta a végső szót.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.