Mária
-6 °C
2 °C

Brit munkahelyek veszélyben az euró hiánya miatt

2003.02.03. 11:12
Kapcsolódó cikkek (1)
Sok ezer munkahely szűnhet meg, ha Nagy-Britannia két-három éven belül nem csatlakozik az eurózónához.
A francia Alstom cég műszaki cikkei gyártókapacitásának felét Nagy-Britannián kívülre helyezi, amennyiben a szigetország két-három éven belül nem vezeti be az eurót. A mintegy 14 ezer britnek munkát biztosító vállalat bejelentése tovább gerjeszti az eurócsatlakozásról szóló kormányzati vitát.

Az Alstrom nagy-britanniai elnöke, Paul Barron szerint külön terhet ró az eurózóna országainak exportáló cégeire hogy Nagy-Britanniában egyre csak húzódik a font lecserélése euróra. A cégvezető tájékoztatása szerint, ha a lakosság nemmel szavazna a csatlakozásra, s két-három éven belül sem lesz brit euró, akkor érdekeltségeik felét olyan országokba helyezik át, ahol a közös pénzt használják. Ez közel hétezer brit munkahely megszűnését jelentené.

Az autógyártók már tavaly kiabáltak

Az Alstrom esete nem egyedi, tavaly már jóval nagyobb cégek is morgolódtak, sőt, nyíltan is jelezték, hogy esetleg radikális lépésre szánják el magukat. Japán üzletemberek már egy évvel ezelőtt leszögezték: újabb befektetéseiknek komoly akadálya, hogy nincs brit euró. (A szigetországban 280 japán cég több mint 88 ezer embert foglalkoztat, így itt a legerősebb a japán jelenlét Európában.) Júliusban a Honda Europe elnöke szólította fel a szigetországot, hogy csatlakozzon az eurózónához. Minoru Harada akkor azzal érvelt: a fontnak 15 százalékkal kellene esnie az euróval szemben ahhoz, hogy a japán autógyártó brit üzeme nyereségessé váljon.

Októberben a Ford Motor Co. közölte, hogy a szigetországon kívülre viszi új befektetéseit, ha Nagy-Britannia nem tér át a közös európai pénz használatára. A Ford Nagy-Britanniában készült termékeinek 80 százalékát külföldön értékesíti, ezért különösen érzékenyen érinti a túl erős font.

Már egyharmad alatt a támogatottság

A nyomós gazdasági, munkaerő-piaci érvek ellenére az euró nagy-britanniai támogatottsága 12 hónapja nem tapasztalt mélységbe zuhant: míg egy évvel ezelőtt a polgárok 42 százaléka támogatta a csatlakozást, most csupán 32 százalékuk mondana igent.

A korábbi menetrend szerint mindenképpen még a 2005-ös általános parlamenti választások előtt meg kellene tartani a referendumot a font lecseréléséről. A közelgő iraki háború és az euró alacsony brit támogatottsága miatt idén már szinte bizonyosan nem lesz népszavazás, így várható, hogy az exportra termelő, külföldi tulajdonú cégek valóban megkezdik az "evakuálás" előkészítését.