Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

A brit kormány végleg lemondott az euróról?

2003.05.15. 10:56
A brit pénzügyminiszter véglegesítette azt a döntését, hogy Nagy-Britannia belátható időn belül nem csatlakozik az euróövezethez, és ezt most már a brit miniszterelnök is elfogadta - értesült a londoni rádió. A Downing Street az Ananova szerint cáfolta a BBC hírét.
A BBC saját forrásai szerint esetleg már a jövő héten hivatalosan bejelentik a döntést, jóllehet még folyik a közlemény finomítása, közölte az MTI. A rádió csütörtök hajnali híre szerint az euró nagy-britanniai bevezetéséhez megszabott öt gazdasági alapfeltételről Gordon Brown pénzügyminiszter úgy véli, hogy azok nem teljesültek. Egyelőre még terv sincs arról, hogy a feltételrendszert mikor vizsgálják meg ismét, de Brown állítólag azt pártolja, hogy ezt is halasszák el a következő - legkésőbb 2006-ban esedékes - parlamenti választások utánig.

A Downing Street cáfol

Az Ananova szerint a Downing Street szóvivője cáfolta a pénzügyminiszter és a miniszterelnök megállapodásának hírét, és közölte: "A kormány csak az öt feltétel teljesüléséről szóló jelentés megjelenése után dönt a kérdéséről."

Brownról régóta azt tartották, hogy egyelőre nemigen akarja az eurót; a BBC hírmagyarázata szerint az új fejlemények legfontosabb eleme az, hogy érvelését az erősen európártiként számon tartott Tony Blair kormányfő is elfogadta. Nagy-Britannia a legnagyobb európai uniós gazdaság, amely - még a konzervatív érában hozott döntéssel - önszántából maradt ki a jelenleg 12 tagú valutaunió alapító országai közül.

A kormány bizonytalan

A brit Munkáspárt, miután 1997-ben kiütötte a 18 évig országló, és az euró meghonosítását mereven elvető konzervatívokat a hatalomból, némi habozás után maga is meglehetősen bizonytalan programot hirdetett az euró kérdésében. Eszerint a Labour-kormány "elvben" elfogadja a valutauniós csatlakozás gondolatát, de csak akkor, ha teljesül öt alapfeltétel. Ezek: eléggé összhangban legyen a brit és az euróövezeti gazdasági ciklus ahhoz, hogy Nagy-Britannia hosszú távon együtt tudjon élni a valutauniós jegybanki kamatszinttel, problémák esetén legyen elég válaszadási rugalmasság az euróövezeten belül, a csatlakozás lendítse fel a beruházásokat Nagy-Britanniában, a belépés tegyen jót a londoni Citynek, mint Európa pénzügyi központjának, és javítsa a növekedési és foglalkoztatási stabilitást.

A brit gazdaság mutatói jobbak

Ez utóbbi feltételcsoportban mindenesetre valóban látványos a különbség a brit gazdaság javára. A 2003-2004-es pénzügyi év költségvetésébe a brit kormány egyebek mellett 2,5-3,0 százalékos gazdasági növekedést, valamint 4 százalék alatti munkanélküliséget állított be; a növekedési előrejelzés csaknem a háromszorosa, a munkanélküliségi jóslat a fele a jelenlegi valutauniós átlagnak. A munkáspárti kormány az öt feltételcsoport teljesülése esetére még népszavazás kiírását is megígérte az euró meghonosításának ügyében.

A többség ellenzi

Nem hivatalos vélemények szerint a halogató politikát a gazdasági okok mellett az is indokolja, hogy a kabinet a következő választások előtt nem akar beleszaladni egy súlyos népszavazási vereségbe, az összes legutóbbi országos felmérés azt mutatja ugyanis, hogy a brit választók kétharmadának - legalábbis rövidtávon - továbbra sem kell az euró.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.