Mária
-6 °C
-2 °C

Az olajcég cáfolja az emberiség elleni bűn vádját

2002.05.10. 11:00
A francia központú TotalFinaElf kőolajvállalat illetékesei Párizsban cáfolták, hogy a multinacionális vállalat pénzzel vagy logisztikai segítséggel támogatta volna a mianmari katonai juntát, ahogy azt négy mianmari állampolgár Brüsszelben állítja.
A TotalFinaElf párizsi igazgatóságán kiadott közlemény szerint a vállalat csak önként jelentkező és tisztességesen megfizetett helyi munkásokat alkalmaz Mianmarban (korábbi nevén Burmában), és aggályosan betartja az európai és francia munkaügyi szabályozásokat és a nemzetközi előírásokat

Bűnös gázvezeték-építés?

Négy mianmari állampolgár április 25-én feljelentette a brüsszeli bíróságon a TotalFinaElf vállalatot és személy szerint két vezetőjét, Thierry Demarestet és Hervé Madeot, mert szerintük mianmari gázvezeték építési munkálataival sokoldalú anyagi támogatást nyújtottak az ázsiai ország emberiség elleni bűnöket elkövető katonai juntájának, egyebek közt kényszermunkára ítélt mianmariakat is foglalkoztattak az építkezésen.

A feljelentést azért Brüsszelben tették, mert a belga bíróságok egy 1993-as törvény alapján súlyos, emberiség elleni bűnök ügyében egyetemleges illetékességgel bírnak.

A brüsszeli ügyészség kivár

A brüsszeli ügyészség nem utasította el a feljelentést, vizsgálóbírót is kijelölt, de egyelőre várakozási álláspontra helyezkedett. A semmítőszék ugyanis még nem hozott határozatot egy korábbi feljelentés ügyében, amelynek alapján Abdoulaye Yerodia volt kongói külügyminisztert vádolják népirtásra való uszítással.

A hágai nemzetközi bíróság februári határozata szerint Belgiumnak vissza kell vonnia a nemzetközi körözést Yerodia ellen, mert őt akkori hivatali tisztségénél fogva mentesség illeti meg.

A brüsszeli bíróság vádtanácsa nem tette magáévá ezt az indoklást, de egy belga törvényre hivatkozva úgy foglalt állást, hogy belga bíróság csak akkor járhat el idegen személlyel szemben, ha az illető belga felségterületen tartózkodik.