A BP a legnagyobb európai cég

2002.06.14. 16:14
A brit energiakonszern, a BP jelentős fölénnyel vezeti a Handelsblatt és a Wall Street Journal Europe (WSJE) által összeállított európai vállalati rangsort, amelynek élén az unió legnagyobb és piaci tőkeértékét tekintve is legjelentősebb cégeként áll.
Ezzel a BP a második helyre szorította a forgalmát tekintve eddigi első DaimlerChryslert. A BP tavalyi forgalma 197,8 milliárd euró volt, s 214,8 milliárd eurós piaci értéke alapján is az első helyre jogosult az európai cégek között. A DaimlerChrysler, amely így 152,9 milliárd eurós forgalmával a második helyre csúszott, piaci értékét tekintve csak a 26. A rangsort az utolsó teljes - többnyire a tavaly év végével záruló - üzleti év adatai alapján állították össze.

A Siemens-nél dolgoznak legtöbben

A legnagyobb európai munkaadó a két gazdasági lap közös listája szerint a Siemens, amely közel félmillió - pontosan 484 ezer - alkalmazottat foglalkoztat. A foglalkoztatás terén a második a francia Carrefour 382 ezer alkalmazottal, a harmadik a DaimlerChrysler, 372 ezerrel.

Európában a legnyereségesebb cégek a listák szerint az élelmiszeriparban és a kiskereskedelemben találhatók. Az "Europa 500" listán a legnagyobb osztrák cég, az OMV 7,7 milliárd eurós évi forgalmával mindössze a 211. helyezett.