Pervesztes dohánycégek

2003.07.23. 12:35
Kalifornia állam bírósága elutasította két dohánygyár tiltakozását, amely szerint az állami dohányzásellenes hirdetésekkel tisztességtelenül negatív szerepben állítják be őket - adta hírül a YahooNews. A R. J. Reynolds jelezte, hogy megfellebbezik a kedden hozott ítéletet.
A R. J. Reynolds és a Lorillard vállalatok - amelyek Kalifornia cigarettapiacának harmincöt százalékát uralják - még áprilisban perelték be az egészségügyi minisztériumot. Az eljárást azért kezdeményezték, hogy a minisztérium szüntesse be azt a hirdetéssorozatot, amelyik támadta a cigarettagyárakat és vezetőiket.

Cigarettaeső iskolásokra

Az egyik hirdetésben például cigarettaeső hullott iskolás gyermekekre, miközben a narrátor azt mondta: minden évben félmillió új dohányosra van szükségünk, hogy az üzlet továbbra is jól menjen, ezért kell cigarettát eladnunk a gyermekeiteknek.

Az ügy elbírálása attól függ, hogy a hirdetéseket állami üzenetnek vagy kikényszerített hirdetésnek minősítik. A dohánygyárak szerint a hirdetések kifizettetésével sérül az első alkotmánykiegészítésben deklarált joguk - ez szólásszabadságot biztosít mindenki számára -, mert azok tartalmával nem értenek egyet.

Az államügyészek ezzel szemben bebizonyították, hogy az állam finanszírozza a füstölésellenes kampányt, nem dohánygyártók. Az állami rendeletek alapján Kaliforniában minden csomag eladott cigaretta ára nyolcvanhét százalék adót tartalmaz, amit egészségnevelésre - részben médiakampányra - fordítanak.

Tovább füstölöghetnek a dohánycégek

Az ítéletet meghozó bíró emlékeztetett arra, hogy az állami kampányt szükségszerűen az állampolgárok fizetik, akkor is, ha nem értenek vele teljesen egyet. A dohánygyárosok egyet nem értését pedig úgy értelmezte, hogy ez egyszerűen szükséges egy demokrácia létfenntartásához.

Ennek az egyet nem értésnek már kézzelfogható jele is van. A R. J. Reynolds szóvivője az ítélethirdetés után jelezte, hogy fellebeznek. A Lorillard részéről egyelőre nem kommentálták az ítéletet.