Natália
-3 °C
7 °C

Feketéken múlik a Coca-Cola menedzsereinek bére

2001.05.31. 10:47
Soha cég nem fizetett ki akkora összeget faji diszkrimináció kapcsán, mint amekkorát most a Coca-Cola: az üdítőital-gyártó közel 200 millió dollárt - 60 milliárd forintot - utal át 2200 alkalmazottjának. A fekete munkavállalók két éve azért perelték be a céget, mert az hátrányosan kezelte őket, így a fehérek hamarabb juthattak előre, és magasabb fizetést kaptak.
Richard Story, az ügyet tárgyaló atlantai bíró bejelentette, hogy jóváhagyja a felek peren kívüli megállapodását, amelyet "történelminek" minősített. Bár a Coca-Cola egyszer sem ismerte el, hogy hibázott volna, mégis hajlandó kifizetni a párját ritkítóan nagy összeget, pontosan 192,5 millió dollárt. A munkavállalók átlagosan 39 ezer dollárt kapnak.

Aki rasszista, az ne is egyék!

Az egyezség kiköti azt is, hogy a multicég vezető menedzsereinek fizetése azon fog múlni, mennyivel tudják emelni a fekete és más kisebbségekhez tartozó munkavállalók számát. A bíró jelezte, hogy néhány napon belül írásban is áldását adja a megegyezésre.

Van, aki még többet akar

A BBC ugyanakkor figyelmeztet arra, hogy ezzel nem ért véget a Coca-Cola jogi vesszőfutása, hiszen hét további alkalmazott nem volt hajlandó kiegyezni, és fenntartja összesen 1,5 milliárd dolláros keresetét.

Példátlan megállapodás

A faji kérdések szakértői szerint egy cégnél csak akkor várható változás a kisebbségekkel kapcsolatos kérdésekben, ha azt a vezetőség indítja el. Ennek ellenére még sohasem akadt példa arra, hogy a menedzsment fizetését a probléma sikeres megoldásához kösse.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.