Csalással vádolja alkalmazottja a Coca-Colát

2003.05.22. 13:26
Matthew Whitley beszerzési igazgatót márciusban bocsátották el a cégtől, ezer kollégájával együtt. Az igazgató most azt állítja, hogy a vállalat meghamisította a bevételről szóló adatokat, és egy, a Burger Kingekbe szánt termék bevezetését megelőző teszt eredményeit is.
Whitley a Colától 44,4 millió dollárt kért, hogy a történetet elhallgassa, közölte a YahooNews. A vállalat nem akart fizetni, ezért a volt igazgató most kitálalt, és pert is indított korábbi munkaadója ellen egy atlantai bíróságon. Azt nem tudni, pontosan milyen alapon és mekkora kártérítést követel a cégtől.

A vállalat kivizsgál

Bár a vállalat nem fizetett, azt közölte, hogy a vádaskodás nyomán vizsgálatot indít, melynek elvégzésére a Gibson, Dunn & Crutchert és a Deloitte & Touche-t kérte fel. "Amíg a vizsgálat tart nem tudunk érdemben nyilatkozni. Nem értjük, Whitley miért siet ennyire a perrel, talán attól fél, hogy a vizsgálat eredménye megcáfolja állításait" - közölte Ben Deutsch, a Coca-Cola szóvivője.

Manipulált jégkása

Az exigazgató többek között azt állítja, hogy a cégnél különböző trükkökkel manipulálták a könyvelést, meghamisították a kiadásokra és bevételekre vonatkozó adatokat. Sőt, a cég állítólag több száz gyereknek fizetett olyan Burger King-menüt, amelyben szerepelt egy, még bevezetés előtt álló kólaízű jégkása. Az így felpörgetett kereslet nyomán a Burger King felvette étlapjára Coca-Cola termékét, amely később azonban megbukott.