Kartellgyanúban a csokimultik

2008.02.11. 14:24
A német versenyhivatal több csokoládégyártónál vizsgálódik, mert nagyjából egyszerre emelték áraikat. A Nestlé és a Mars eismerte, hogy jártak náluk a hatóságok, de állítólag a Kraft és a Ritter is érintett.

A világ legnagyobb csokoládégyártóinál vizsgálódnak a német hatóságok, mert felmerült a gyanú, hogy összejátszottak, amikor nemrégiben emelték áraikat. A Nestlé és a Mars elismerte, hogy a versenyhatóság emberei jártak német központjaikban – írja a BBC Onlie. A Financial Times értesülései szerint azonban több világcég, köztük a Kraft és a Ritter is érintett lehet az ügyben.

A vizsgálatot azután rendelték el, hogy több cég szinte egyidejűleg emelt árain. A cégek ugyanakkor azzal védekeznek, hogy a kakaó világpiaci árának emelkedése miatt voltak kénytelenek drágítani. "Az elmúlt időben jelentősen emelkedett a kakó világpiaci ára, természetes, hogy erre áremeléssel reagálnak" – mondta Francois Perroud, a Nestlé szóvivője.

Nem ez az első hasonó vizsgálat csokoládégyártókkal szemben, nemrégiben a kanadai hatóságok is nyomoztak. A kanadai versenyhivatal tavaly novemberben csak a csokoládék árképzését vizsgálta, de akkor azt nyilatkozták, hogy a nyomozás kiterjedhet más édességekre is.