Megkezdődött a 280 milliárd dolláros dohányper

2004.09.22. 12:27
A szervezetbűnözés elleni törvény alapján perli az Egyesült Államok kormánya a nagy dohánygyártókat. A vád szerint a gyárak szándékosan szoktatták rá az embereket a dohányzásra, és félrevezették őket az ártalmakról.
Megkezdődött az egyik legnagyobb, dohánygyárak ellen indított per, összesen 280 milliárd dollárt is veszíthetnek a cégek. Az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma még a Clinton-adminisztráció alatt indított eljárást a dohánygyárak ellen, mert szerintük azok szándékosan szoktatták rá az embereket a dohányzásra.

A vádak szerint a gyárak több nikotint tettek a cigarettákba, hogy gyorsabban szokjanak rá az emberek a dohányzásra, a cégek a fiatalokat célozták meg többmilliós reklámkampányokkal. Ezen kívül hazudtak a dohányzás által okozott ártalmakról, és figyelmen kívül hagyták a kutatási eredményeket.

Nem egyezkednek

A vád szerint az öt legnagyobb gyár vezetője 1953-ban egy New York-i találkozón megegyeztek a követendő stratégiában, és ezután ötven évig becsapták az embereket.

A dohánygyárak természetesen tagadják a vádakat. Az állam az Altria-csoporthoz tartozó Philip Morris US, a Reynolds American Inc., a British American Tobacco Investments, a Lorillard Tobacco, a Liggett Group és a Brown and Williamson ellen indított eljárást. A kormány a szervezett bűnözés elleni törvény alapján indította a pert, az ügyészségnek azt kell bizonyítania, hogy rossz szándék vezette a cégeket. A vád kijelentette, nem hajlandó peren kívüli egyezséget kötni.

Az ügyészek szerint az ötven év alatt 280 milliárd dollár extraprofit keletkezett a vállalatoknál. Arról nem is beszélve, hogy rengeteg ember egészsége romlott meg a dohányzás miatt.