Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Tokió a legdrágább, Moszkva előtt

2001.07.16. 12:10
A William Mercer tanácsadócég legújabb felmérése szerint a világ legdrágább városainak toplistáját Tokió, Moszkva és Hongkong vezeti - közölte a South China Morning Post. A felmérésből kiderül, hogy egy kávé Hongkongban ezerhétszáz, egy hamburger New Yorkban ezerhatszáz, egy sör Tokióban ötszáz forintnak megfelelő összegbe kerül.
Az első hármat Peking, Oszaka, Sanghaj, Szentpétervár, New York, Guangzhou (Kanton) és Szöul követi a rangsorban. Az első tízben tehát hét ázsiai város található, miközben a százas rangsorban összesen csak tizenhat.

Tokió harmadával drágább New Yorknál

A Mercer kutatói több mint kétszáz árucikk (ruha, étel, lakás, közlekedés) árát hasonlították össze, majd ez alapján minden város kapott egy pontszámot. A pontokat New York 100 pontjához viszonyítva adták meg: így kapott Tokió 134, Moszkva 132 és Hongkong 130 pontot.

Ne kávézzunk Hongkongban!

A kutatók azt találták, hogy egy csésze kávéért (az átlagos árakat figyelembe véve) Hongkongban kell a legtöbbet, 5,38 dollárt (nagyjából ezerhatszáz forintot) fizetni, míg ez New Yorkban csak 3,38 dollár (ezer forint). Egy kilométernyi taxizás Oszakában a legdrágább (2,6 dollár, közel nyolcszáz forint), ez Sanghajban ennek csak egytizede 0,24 dollár (hetven forint). Ennek megfelelően az első tízben a benzin is Sanghajban a legolcsóbb (0,34 dollár, száz forint), de nem Oszakában, hanem Hongkongban a legdrágább (1,46 dollár, több mint négyszáz forint).

A sörösök menjenek Kínába!

A cigaretta Sanghajban átlagosan 1,39 dollár (négyszáz forint), New Yorkban 4,6 dollár (körülbelül ezerháromszáz forint). A hamburger Hongkongban 2,47 dollár (hétszáz forint), New Yorkban (ezerhatszáz forint). A helyi sör átlagosan 0,34 dollár (kb. száz forint) Sanghajban, 1,74 dollár (ötszáz forint) Tokióban.

Drágul Amerika

A Mercer kutatói szerint csökken a különbség a legolcsóbb és legdrágább városok között. Az idei és a tavalyi adatokat összehasonlítva kiderül, hogy egyetlen év alatt húsz százalékkal csökkent ez a távolság. Jellemző változás volt, hogy az amerikai városok az idei felmérésben egytől egyig előrébb kerültek, ez feltehetően az erős dollárnak köszönhető. Valutájuk gyengülése miatt kerültek viszont lejjebb az ausztrál és új-zélandi városok.