Marad a Matáv körüli bizonytalanság

2002.08.21. 13:15
A Deutsche Telekom ma tette közzé első féléves gyorsjelentését, melyben a legpesszimistább jóslatoknál is nagyobb veszteségről számolt be. A távközlési vállalat a várakozásokkal ellentétben nem közölt részleteket költségcsökkentési terveiről, és megerősítette, hogy új üzletpolitikáját csak novemberben ismerteti.
A Matáv anyavállalata, a Deutsche Telekom egymást követően a negyedik negyedévben számol be veszteségről.

Tízszeresére nőtt a bukta

A vállalat első féléves vesztesége 3,9 milliárd euró lett, szemben az egy évvel korábbi 340 millióval. Ez jelentősen meghaladja a Bloomberg elemzői konszenzusában szereplő 3,27 milliárdos becslést, de még a legpesszimistább szakértő is optimistának bizonyult, hiszen ő is csupán 3,7 milliárdos mínuszt prognosztizált - írja a Napi Online.

A távközlési cég forgalma 14,6 százalékos növekedéssel 25,75 milliárd euróra emelkedett, és a cég az év egészét tekintve is erős bővülést vár a mobilüzletág teljesítményének köszönhetően.

Megfontolják a VoiceStream eladását

A Bloomberg hírügynökség beszámolója szerint Helmut Sihler vezérigazgató sajtótájékoztatóján elmondta, idén 2,5 milliárd euróval kívánják csökkenteni a költségeket, elbocsátanak 22 ezer embert, és megfontolják a VoiceStream Wireless eladását, melyet elődje, Ron Sommer vásárolt 35 milliárd dollárért.

Takarékosság a vezetékes üzletágban

A DT közleménye szerint jövő év végére 50 milliárd euróra csökkentik az adósságot. Az első félévben mintegy 7 milliárd euróval, a második negyedévben 3,1 milliárd euróval csökkentették a tartozást. Az adósságállomány júniusban 64,2 milliárd euróra rúgott, az egy évvel korábbi 67,3 milliárddal szemben.

Az anyacég vezetői kitérnek a válasz elől
A Matáv és a hozzá hasonló közép-és kelet-európai cégek jól fejlődnek. A stratégiai célok felülvizsgálata természetesen Deutsche Telekom csoport minden részére kiterjed, de nem helytállók azok a hírek, amelyek a vállalat egy részének eladásáról szóltak,mint ahogy a konszern más részeinek eladásáról szólók sem - mondta szerdán Bonnban az MTI érdeklodésére Helmut Sihler, a Deutsche Telekom AG ideiglenes elnöke. Josef Brauner, a vezetékes üzletággal és a rendszer üzletággal foglalkozó elnökségi tag viszont nem foglalt állást azokkal a hírekkel kapcsolatban, hogy a Matávnál több mint ezer fő elbocsátást tervezik - a Deutsche Telekom sugalmazására. Sihler sorra-rendre kitért a külföldről való részleges visszavonulást firtató kérdések megválaszolása elől, de bevezetőjében megemlítette: a Deutsche Telekom agytrösztje az elmúlt hetekben foglalkozott a termékkínálattal éppúgy, mint a földrajzi kiterjedtséggel, vagy a szervezeti kérdésekkel - írja az MTI.

Egész évben 8,5 milliárd eurót szánnak beruházásra a korábban tervezett 9 milliárd helyett. A takarékosság elsősorban a vezetékes szolgáltatást érinti - foglalta össze a közleményt az MTI.

Novemberig marad a bizonytalanság a Matáv körül?

További 4-7 milliárd euró megtakarítást kívánnak elérni egy úgynevezett stratégiai felülvizsgálat keretében, melynek részleteit csak novemberben hozzák nyilvánosságra.

Így a Matáv lehetséges eladásáról, illetve a Westel és a DT németországi mobilcége, a T-Mobil összevonásáról szóló piaci pletykák tárgyában még hónapokig nem fogunk tisztán látni.

A gyorsjelentés részleteiről a hírügynökségek még nem számoltak be. A Bloombergnek nyilatkozó elemzők a gyorsjelentés megjelenése előtt arra számítottak, hogy a DT leírja a meglehetősen drágán vásárolt harmadik generációs mobillicencek értékének, valamint a Matáv Rt.-ben meglévő 60 százalékos - részvényenként 1200 forint fölötti könyvértékű - tulajdonrész értékének egy részét. A Matáv leértékelésére azért kerülhet sor, mert az 1200 forintos nyilvántartási értékkel szemben a magyar távközlési cég árfolyama 800 forint körül ingadozik.