Vilma
-7 °C
4 °C

Beindulhat az erdélyi autópálya építése?

2005.12.27. 11:18
Nagy lökést kaphat az erdélyi autópálya építése, miután Románia újratárgyalta a Bechtel céggel kötött szerződését.

126 millió eurót takarít meg a román állam azzal a szerződésmódosítással, amelyet az észak-erdélyi autópálya beruházójával, az amerikai Bechtel céggel tárgyalt meg.

A román közlekedési, építésügyi és turisztikai minisztérium újratárgyalta azt a szerződést, amelyet korábban az amerikai Bechtellel kötött. A korábbi megállapodás szerint az erdélyi (illetve észak-erdélyi) autópályát ez az amerikai vállalat tervezhette volna meg, és a kivitelezést is ez a cég kapta meg.

A román közlekedési miniszter, Gheorghe Dobre most bejelentette, hogy országa 126 millió eurót takarít meg azáltal, hogy az autópálya tervezését a román Nemzeti Autópálya és Autóút Társaság veszi át. Az erről szóló előterjesztést a román kormány is jóváhagyta. Időközben a Bechtel is kiállított egy úgynevezett "garancialevelet", amelyben elfogadta a szerződésmódosítást.

Az erdélyi autópálya nyomvonala a magyarok által lakott területeket érinti. Régi követelése ez a romániai magyar érdekképviseleteknek. Az erdélyi út Brassó és Bors között húzódik majd. (Bors a Nagyváradhoz közeli, nyugati határátkelőhely Romániából Magyarország felé, míg Brassó Erdély délkeleti csücskében található.) Az autópálya projektje tavaly kezdődött meg, és várhatóan 2012-ben fejeződik be. A kivitelezés és tervezés összköltségét szakértők kétmilliárd euróra becsülik.

Mit kell tudni a Bechtelről?
A Bechtel a világ egyik legnagyobb építőipari és mérnöki tevékenységekkel foglalkozó társasága. A cég szoros kapcsolatokat ápol az amerikai kormánnyal. Korábbi külügy- és hadügyminiszterek (George Shultz és Caspar Weinberger) is részt vettek a cég egyes tevékenységeinek irányításában, illetve a társaság magas rangú tisztségviselői voltak. Nem véletlen, hogy a Bechtel a mostani iraki háború idején hatalmas kormányzati megrendeléseket kapott a washingtoni Bush-adminisztrációtól, hiszen a cég támogatta többek között George W. Bush kampányát is.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.