Vilma
-7 °C
4 °C

A Citigroup segédkezett az Enron könyvelési csalásánál?

2002.07.23. 15:00
A Citigroupnál talált iratok szerint a bank az Enronnal kötött egyik üzletét úgy dokumentálta, hogy az energetikai cég sokmillió dollárnyi adósságot kihagyhasson saját könyveléséből - közölte a New York Times.
A Citigroup 1998-ban félmilliárd dollár fizetett előre az Enronnak későbbi gáz- és olajszállítmányokért. Az ilyen típusú megállapodásokban rögzítik, hogy ha az adott terméket nem szállítják le időben, akkor az előre kifizetett összeget valamilyen konstrukcióban vissza kell téríteni. Az Enron 1999 májusáig ennek megfelelően törlesztett is 375 milliót, de 125 millióval továbbra is adós maradt.

Csak az emailekben említették

A két cég szóban megállapodott ennek a részletnek a visszafizetéséről is, de ennek írásos nyoma a Citigroupnál nem volt. A New York Times szerint csak a cég belső levelezéséből lehet a megállapodásra következtetni. Tehát ez a megrendelés úgy változott kölcsönné (az Enron felől nézve adóssággá), hogy annak nem volt nyoma az iratokban - tehát ezt az összeget az Enronnak sem kellett a könyvelésben adósságként feltüntetnie.

A Citigroupot és a J. P. Morgant eddig is többen vádolták azzal, hogy sokmilliárd dollárnyi előnytelen üzletet kötöttek az Enronnal, de ez az első alkalom, hogy egy cég belső iratai alátámasztják a vádakat. A Citigroup szóvivője nem kommentálta a lap értesülését, de közölte, hogy az Enronnal kötött üzletek teljesen szabályosak voltak.

Szenátusi meghallgatás

Az ügyben kedden tart meghallgatást a szenátus illetékes vizsgálóbizottsága. Carl Levin, a bizottság demokrata elnöke azonban már a meghallgatás előtt kijelentette: "A Citigroup részt vett a csalásban". Hasonló véleményen van a bizottság egyik republikánus tagja, Susan M. Collins is:"A Citigroup hajlandó volt feláldozni jó hírnevét, hogy egy régi ügyfelének kedvezzen."

Robert S. Bennett, az Enron egyik ügyvédje szerint ezek a kijelentések csak a politikai nyomást tükrözik, hiszen az amerikai kormányzat elkötelezte magát a könyvelési praktikák végleges felszámolása mellett. "Ennek ellenére az említett ügyek nagy része teljesen szabályos volt" - közölte az ügyvéd.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.