Natália
-3 °C
7 °C

Huszonhétmillióra büntették az eredetvizsgálókat

2003.04.14. 14:27
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa a gazdasági versenyt korlátozó megállapodás miatt 27 millió forintra bírságolt öt gépjármű eredetiségvizsgáló céget.
A GVH, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a versenytanács hétfői tárgyalásán megállapította, hogy a Trans Holding Group (THG) Kft., a Metalelektro Kft., az Euro-Mobil Kft., az NJL Kft. és az Info Holding Group Rt. 1999 március 12-én írásos megállapodásban rögzítették az eredetiségvizsgálat díjait.

Folyamatosan egyeztettek

Ezt követően 2001. márciusában - a THG Kft. kivételével - elektronikus levélváltással egyeztettek a jövőben alkalmazandó díjakról. A versenytanács e cselekményeket jogellenesnek, gazdasági versenyt korlátozónak, így a versenytörvénybe ütközőknek minősítette.

Az alvállalkozók sem térhettek el

A versenytanács jogsértőnek minősítette azt is, hogy az említett vállalkozások - a THG Kft. kivételével - az alvállalkozóikkal kötött szerződéseikben kikötötték, hogy az általuk meghatározott áraktól az alvállalkozók csak írásos beleegyezésükkel térhetnek el.

Ezen szerződéses kikötések további alkalmazását a versenytanács megtiltotta, és a THG Kft-t 3,5 millió forintra, a Metalelektro Kft-t 8,5 millióra, az Euro-Mobil Kft-t 5,3 millióra, az NJL Kft-t 9 millióra, az Info Holding Group Rt-t 1 millió forintra bírságolta.