Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Kockázatos az ERM II-tagság

2005.02.28. 08:07
Egy IMF-jelentés szerint a közép-európai országok számára kockázatos az ERM II árfolyam-mechanizmusba való belépés, mert fiskális szempontból még nincsenek felkészülve a tagságra.
Az Európai Unióhoz tavaly csatlakozott közép-európai országok makrogazdasági politikája nem elég erős ahhoz, hogy nemzeti valutáikat az ERM II árfolyam-mechanizmusban megszabott határok között tudják tartani - áll a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tanulmányában. Az euró bevezetésére pályázó országoknak a közös pénz átvétele előtt legalább két évet kell eltölteniük az ERM II-ben, s ez idő alatt az árfolyamnak legfeljebb plusz-mínusz 15 százalékkal szabad elmozdulnia az előre megállapított sávközéphez képest.

Az Ales Bulir, az IMF és Katerina Smidkova, a cseh jegybank szakértője által készített jelentés azonban - amely a Reuters szerint nem szükségképpen a Valutaalap véleményét tükrözi - arra a következtetésre jut, hogy Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia számára több kárt, mint hasznot jelentene az ERM II-be való túl gyors belépés. A szerzők megállapítják, hogy az ERM II-tagság idején a jelenleginél szigorúbb fiskális politikára vagy sokkal gyorsabb gazdasági és exportnövekedésre volna szükség.

A mechanizmus gyengíti az országok autonómiáját monetáris téren, miáltal nagyobb szerep jut a hatékony fiskális politikának. A jelentés szerint azonban a jelenlegi makropolitikák folytatása esetén erősödne a külső egyensúlytalanság és az árfolyamkilengés. A Reutersnak nyilatkozó elemzők szintén úgy látják, hogy az érintett országoknak csak a fiskális korrekció után szabad belépniük az euró előszobáját jelentő ERM2-be. Úgy vélik mindazonáltal, hogy az ERM II-tagság 2007 előtt semmiképp sem aktuális, addigra viszont javulhat a fiskális pozíció.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!