Egy német boltos márkában is áraz

2002.04.26. 09:37
Az észak-németországi Hannoverben egy boltos a megszűnt nemzeti valutában, márkában is feltünteti az árakat. A bioélelmiszer-bolt tulajdonosa azért szánta rá magát erre a lépésre, hogy visszanyerje vásárlóit, akik az euróban megadott cédulák láttán, az árak felkerekítésére gyanakodva elmaradoztak.
A hannoveri üzlet forgalma jelentős mértékben esett az euró bevezetése óta, így a tulajdonos, Wolfgang Pache úgy döntött: leveszi a csak euróban megadott árcédulák egy részét, és új címkéket rak ki, amelyeken az egykori nemzeti valutában is szerepelnek a termékek árai. Pache szerint lépése hatásos: a vásárlók kevésbé bizalmatlanok, mióta márkában is látják az árakat.

Ma már csak emlék
- Ötvenévi márkahasználat után időbe telik, míg az emberek átállnak az euróra - véli az üzlettulajdonos. Szerinte legalább két évig fog tartani, míg a fogyasztók hozzászoknak a közös európai valutához.

Nem legális

Mindenestre Pache magánakciójával kapcsolatban az egyik kereskedelmi szövetség a Bild című újságban arra figyelmeztetett: nem legális márkában szerepeltetni az árakat, mivel az egykori német valuta már nem érvényes fizetőeszköz.

Nemcsak a hannoveri boltos az egyetlen német üzlettulajdonos, akinek megcsappant a forgalma az euró bevezetése miatt. A német fogyasztók szövetsége szerint ugyanis a vásárlók 84 százaléka véli úgy, hogy több pénzt hagynak az üzletekben az euró megjelenése óta.