Két hónap múlva itt az euró

2001.11.01. 13:59
Az Európai Unió tizenkét tagállama, az úgynevezett Európai Monetáris és Gazdasági Unióba (EMU) tömörült országok két hónap múlva, 2002. január 1-jén a világ gazdaságtörténetének egyik legnagyobb vállalkozására készülnek, azaz bankjegyek és pénzérmék formájában is bevezetik az új európai közös valutát, az eurót. Ez a gazdaságtörténeti esemény a magyar állampolgárok számára is számos tennivalót "ír elő".

Az Európai Unió tizenkét tagállama alkotja az EMU-t, amelyben a tagországok teljesítik a közösség Maastrichtban elfogadott úgynevezett konvergencia kritériumokat, amelyek részben az inflációra, részben az államadósságnak a bruttó hazai termékre, illetve az egyes országokban a kamatszínvonal alakulására vonatkoznak.

Az EMU 12 tagországa 2002. január 1-jén a mindennapi életben is bevezeti az eurót, ami azt jelenti, hogy az érintett országokban bevonják az addigi nemzeti valuták bankjegyeit és érméit - egy rövid átmeneti időszakot követően.

Megszűnnek a legismertebb nyugat-európai valuták

Az euró készpénzként való bevezetése után jövő év február végéig elvesztik érvényüket a Magyarországon legismertebb nyugat-európai valuták. Ettől az időponttól kezdve nem lesz fizetőeszköz a belga, a luxemburgi, a francia frank, a német és a finn márka, a holland forint, az ír font, az olasz líra, az osztrák schilling, a portugál escudo, a spanyol peseta és a görög drachma.

Mivel az Egyesült Királyság (Nagy-Britannia), Dánia és Svédország nem tagja az EMU-nak, ezekben az államokban továbbra is forgalomban marad az angol font, a dán és a svéd korona. A pénzcsere nem érint olyan jelentős pénzforgalommal rendelkező európai országokat, mint Svájc vagy Norvégia, azaz megmarad a svájci frank, a norvég korona, illetve a magyar turisták szempontjából oly fontos terület, mint Közép-Kelet-Európa nemzeti valutái is tovább élnek, köztük természetesen a forint is.

Az eurós országok gyorsan megválnak régi pénzüktől

Az eurós országok rendkívül gyorsan igyekeznek búcsút venni régi nemzeti fizetőeszközeitől, bankjegyeiktől és pénzérméiktől egyaránt. Ennek szellemében Németországban például már január 1-jén sem kötelesek elfogadni az üzletek a német márkát. Hollandiában a gulden kivonási határideje január 29-e, Írországban az ír font február 9-ével szűnik meg nemzeti fizetőeszközként. Franciaországban február 17-éig lehet fizetni a régi bankjegyekkel és pénzérmékkel, az EMU többi tagállamában pedig február végéig fejeződik be a nemzeti valuták cseréje.

Váltsuk eurószámlára!

A magyar állampolgároknak így célszerű szem előtt tartani a Magyar Bankszövetség javaslatát, vagyis azt, hogy az euró zónához tartozó 12 tagország nemzeti valutáit még az idén helyezzék deviza- számlára és azt konvertáltassák át hitelintézetükkel euróra. A devizaszámlán nyilvántartott összeget ugyanis ez év végéig ingyenesen és automatikusan váltják át a pénzintézetek az új európai közös valutára. Tételesen az átváltás a Kereskedelmi és Hitelbanknál ez év november 30-án, az OTP Banknál pedig december 29-én történik.

A kereskedelmi bankok és pénzváltó helyek euróra történő átállását egy, a közelmúltban megjelent jegybankelnöki rendelet szabályozza. Ennek értelmében a kereskedelmi bankok és a pénzváltó helyek 2002. január 15-ig adhatnak el kivonásra kerülő nemzeti valutákat.

A rendelet azt is előírja, hogy a pénzintézetek devizabelföldiektől, 2002. február 15-ig kötelesek elfogadni a német márka, az osztrák schilling, a francia frank, az olasz líra, a spanyol peseta, a portugál escudo, a görög drachma, a belga és a luxemburgi frank, a finn márka és a holland gulden bankjegyeit. Az érmék elfogadását azonban már korábban megtagadhatják a pénzintézetek. A pénzváltóknak pedig saját belátásukra bízza az MNB rendelete, hogy meddig és mit fogadnak el.