Közös turizmuskoncepció az Európai Unióban

2002.05.07. 10:55
Az Európai Unió tagállamainak turizmusért felelős miniszterei santanderi ülésükön megállapodtak abban, hogy az európai turizmusipar fejlesztésére közös kritériumokat dolgoznak ki. Az iparág a tagállamok hazai össztermékének 7 százalékát teszi ki, és 20 millió embernek ad munkát.
Az észak-spanyolországi Santanderben tartott informális találkozón született egyezség értelmében a belső piaci ügyekkel foglalkozó Miniszterek Tanácsa május 21-i ülésén fogadják el azt az uniós határozat, amely megfogalmazza a turizmusipar fejlesztésére vonatkozó kritériumokat. A lépés súlyát az adja: ez lesz az első alkalom, hogy az EU közös döntést hoz a turizmusról.

Elemzés és fejlesztés - mostantól együtt

Az Európai Bizottság vállalkozásért, információs társadalomért felelős tagja, a finn Erkki Liikanen szerint a határozat két fő kezdeményezést indít majd útjára - írja az EUbusiness.com.

Az egyik szerint minden tagállamban létre kell hozni a különböző kormányzati politikák, mint például a környezetvédelem, az adózás, az oktatás turizmusra gyakorolt hatásának elemzési rendszerét. A Franciaországban és Spanyolországban már létező szisztéma kiterjesztésével az iparág uniós szintű elemzése válna lehetővé.

A másik következménye a határozatnak az Európai Turizmus Fórumának létrehozása lesz, amelynek első ülését december 10-én tartják Brüsszelben. Az állami és a magánszektor képviselőinek részvételével évente sorra kerülő fórumok létrejöttének célja a turizmus fenntartható fejlődésének előmozdítása, és az iparág integrálása az európai politikák közé.

Évente 100 ezer új munkahely

Franciaország turisztikai hivatalának igazgatója szerint az elfogadásra előkészített határozat hangsúlyozni fogja a turizmus gazdaságban betöltött súlyát.

Az iparág nemcsak 20 millió embert foglalkoztat az EU-ban, hanem évente 100 ezer új munkahelyet is teremt. (A franciák szerepe azért jelentős a döntés előkészítésében, mert országuk a turisták legkedveltebb célpontja a világon.)

Turistavándorlás az Unión belül

A turizmus egyébként hagyományosan két táborba osztja az uniós tagországokat: a "turistaküldők" közé Németország és Nagy-Britannia mellett a skandináv országok tartoznak, a "fogadók" közé pedig Franciaország, Spanyolország, Olaszország, Portugália és Görögország.

Az EU tagállamai összesen több turistát látnak vendégül, mint a világ bármely más régiója, azonban a vendégek 89 százaléka egyik tagországból a másikba utazik.