Vilma
-7 °C
4 °C

Januárig adott haladékot evaügyben Brüsszel

2004.10.12. 08:12
Kapcsolódó cikkek (1)
Kellő adat hiányában az Európai Unió áfabizottsága elhalasztotta a magyarországi egyszerűsített vállalkozási adórendszer vizsgálatát.
Brüsszelben továbbra is a magyar Pénzügyminisztérium (PM) statisztikai adataira várnak, amelyek hiányában a héten a tagállamok áfabizottsága nem tud érdemben foglalkozni az egyszerűsített vállalkozási adó (eva) formulával. Frits Bolkestein belső piacért és adópolitikáért felelős bizottsági tag szóvivője, Jonathan Todd elmondta, hogy a labda továbbra is a magyar térfélen van: Brüsszel ugyanis nem kapta meg azokat a statisztikai adatokat, amelyekből kiderül, hogy az eva hatására nem csökkentek, hanem növekedtek az áfabevételek, amint azt a budapesti kormány állította. A tárca még tavasszal közölte, hogy elküldte a szükséges információkat, ami alapján feleslegesnek ítélték az unió aggodalmát. Brüsszel amiatt fejezte ki nemtetszését, hogy az evába lépő vállalkozások miatt csökken a költségvetés áfabevétele, amiből az uniós büdzsé is részesedik. A PM akkor azt bizonygatta, hogy az eva miatt nem éri veszteség sem a magyar, sem az uniós költségvetést.

Az EU áfabizottsága levette az október 14-i ülés napirendjéről a kérdést, jóllehet június óta várja a statisztikai adatokkal alátámasztott és többször megígért bizonyítékot - tájékoztatták lapunkat Brüsszelben. A következő ülés januárban lesz, és ha akkor sincs megnyugtató bizonyíték, akkor a tagállamok utasítják a brüsszeli bizottságot, hogy kötelezze a Pénzügyminisztériumot az evarendszer módosítására. A bizottságnak ugyanis garantálnia kell, hogy a tagállamok adórendszere nem diszkriminál.

Az egyszerűsített vállalkozási "adóklubnak" jelenleg 82 ezer tagja van. Idén várhatóan 65,3 milliárd forintot fizetnek be a 15 százalékos adókulcs alapján a költségvetésbe, a pénzügyi tárca jövőre 75,9 milliárd forint bevételt tervez. Az adótörvények módosítása csak apróbb korrekciókat tartalmaz az evát illetően: bővül az adóalapot csökkentő tételek köre például a kártérítéssel, továbbá akit 2003-ban azért zártak ki 4 évre az evából, mert csak lakossági pénzforgalmi számlával, s nem vállalkozóival rendelkeztek, azoknak a módosítás megnyitja az utat a visszalépéshez. Nem változna ugyanakkor az adókulcsra vagy a 25 millió forint árbevételi határra vonatkozó rendelkezés.

Az eva jól bevált adónem, ezért a kormánynak az a kötelezettsége, hogy az Európai Bizottságot meggyőzze erről illetve arról, hogy az eva nem sérti az Európai Unió érdeket - reagált Draskovics Tibor a hírre. A pénzügyminiszter szerint a kormánynak nem érdeke, hogy siettesse a dolgot; szeptemberben átadták a végleges információkat Brüsszelnek.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.