Judit
3 °C
6 °C

Árverseny a fagyasztottember-piacon

2002.07.10. 12:35
A verseny jótékony hatása megmozgatta a hibernálás piacát: most már 28 ezer dollárért, vagyis egy jobb autó áráért folyékony nitrogénbe merülhet, aki bízik az ilyesmiben - számol be a Wired. Ha csak a fejünket akarjuk lefagyasztatni, mint Ted Williams, a baseballsztár, akkor a dupláját kell kiköhögnünk a konkurenciánál.
Eddig nem volt olcsó hobbi az önfagyasztatás: az arizonai Alcor Life Extension Foundation 120 ezer dollárért vállalta dolgot. Aki a hátborzongatóan B-moviesan hangzó neuro-felfüggesztést - vagyis a feje lenyiszálását és konzerválását - választja, az 50 ezerből megúszhatja.

Együtt fagy a haveri kör, olcsón

Támadt azonban egy konkurens Michiganben, a Cryonics Institute, amely már 28 ezer dollárért elvállalja, hogy helyet szorít nekünk az eddig hibernált 41 paciense mellett egy nagy, közös hűtőládában, ami már-már woodstockista módon közösségi gondolat. A 28 ezer dollárunkért az egész testünket jégre teszik.

Nonprofit, de tőkét fektet be

Mindkét szervezet nonprofit alapon működik és a már lefagyasztott kuncsaftok által fizetett összegen felül a hibernálásra váró eleven tagságtól is évi párszáz dolláros tagdíjat szed. A nonprofitság ellenére kitört az árverseny, ami komoly témát szolgáltathat a kapitalizmuspárti elemzőknek. A hibernálással foglalkozó szervezetek a befizetett díjakat egyébként befektetik részvényekbe és kötvényekbe, a hozamból pedig kutatásokat finanszíroznak.

Reménykednek

A technológia lényege annyi, hogy a testeket mínusz 200 fok körüli hőmérsékletű folyékony nitrogénba merítik, aztán reménykednek, hogy az orvostudomány - azon belül az elvileg a roncsolt sejteket is "kijavítani" képes nanotechnológia - néhány évtizeden belül eljut addig, hogy a lehetőleg közvetlenül haláluk után lefagyasztott testeket képes legyen "feléleszteni". Emellett nyilván képesnek kell lennie a halált okozó betegség gyógyítására is.

Könnyebb a békáknak

Számos tudós természetesen kételkedik abban, hogy az orvostudomány valaha is képes lenne ilyesmire. Tamáskodik például az a Kenneth B. Storey is, aki amiatt vált ismertté, hogy sikeresen fagyasztott le és "hozott vissza az életbe" kisebb állatokat, például békákat. Ezek azonban minden esetben éltek a hibernálás előtt, amely fokozatos volt és a nitrogénes technikánál jóval magasabb hőmérsékleten történt - figyelmeztet Storey. A hibernálás nyilvánvaló buktatója lehet, hogy a mélyfagyasztás során jégkristályok keletkeznek, amelyek belülről roncsolják a sejteket.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!