Drágult az olaj a szaúdi király halála miatt

2005. augusztus 1., hétfő 10:01

Nyugtalanul reagált az olajpiac Szaúd-Arábia uralkodójának halálára. Fahd király halálának hírére 50 centtel drágult a kőolaj.

Több mint 50 centtel lett drágább az olaj arra a hírre, hogy meghalt Fahd király, Szaúd-Arábia uralkodója - írja a Reuters. A kőolaj ára 61 dollár fülé emelkedett, ez három hete a legmagasabb ár. Szaúd-Arábia a világ legnagyobb kőolaj-exportáló országa.

A kőolaj világpiaci ára egy dollárral marad el az eddigi rekordtól. Az eddigi legmagasabb ár 62,1 dollár volt. A Reuters szerint a szaúdi állami televízió adását megszakítva a Koránból kezdett el idézni, ez nyugati diplomaták szerint azt jelenti, hogy meghalt az uralkodó. Az állami televízió később megerősítette Fahd király halálát, és féltestvérét, Abdullah herceget nevezte meg, mint a következő királyt.

"Biztos vagyok benne, hogy nem változik Szaúd-Arábia olajpolitikája" - nyilatkozták a Reutersnek szaúdi magasrangú diplomaták.

Szaúd-Arábiában tavasszal bejelentették, hogy 50 milliárd dollárt ruháznak be a termelőkapacitás növelésébe, az évtized végére napi 12,5 millió hordósra a mostani napi 9,5 millió hordós kapacitásról. Ennél is hosszabb távon Szaúd-Arábia napi 15 millió hordós kitermelő kapacitást tervez. A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetén (OPEC) belül jelenleg egyedül Szaúd-Arábia tudná növelni kitermelését.

h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!