A fapados drágább?

2003.09.30. 16:30
Az olcsó szolgáltatásokat nyújtó fapados légitársaságok nem ritkán a legrosszabb üzletet jelentik az utasoknak - ez derül ki egy új, nagyszabású nagy-britanniai felmérésből.
A Légi Közlekedést Használók Tanácsa nevű fogyasztói szervezet több havi vizsgálata szerint - amelynek eredményeit a keddi The Times ismertette - az utasokat gyakran félrevezetik az olcsó utakról szóló hirdetések, amelyekből nem deríthetők ki a rejtett költségek. A visszatérő utaspanaszok alapján elvégzett felmérés során a szervezet nyolc légitársaság összesen 1500 díjcsomagját vizsgálta meg, és arra jutott, hogy a jegyárak közötti különbség gyakran elenyésző, sőt nem egyszer a teljes szolgáltatást nyújtó cégek jegyárai alacsonyabbak a fapadosokéinál.

Általánosan érvényesülő szabályként a szakértők azt állapították meg, hogy minél korábban történik a helyfoglalás, annál kisebb a különbség a jegyárak között. Az utolsó pillanatban elvégzett foglalás esetén a fapadosok valóban jóval olcsóbbak lehetnek a hagyományos cégeknél, de az előbbiek árait ebben az esetben is legtöbbször drága és időigényes utazások terhelik az általában messze lévő indulási és érkezési repülőterekre, illetve azoktól a városközpontba.

Kicsit olcsóbb, jóval hosszabb

A vizsgálatot végző szervezet által felvázolt utazási modellek egyike szerint egy jóval előre lefoglalt menettérti repülőjegy London és Frankfurt között a British Airwaysnél 135 fontba, a legnagyobb európai olcsó cégnél, az ír Ryanairnél 86 fontba kerül. A Ryanair azonban a Londontól messze északra fekvő Stanstedről indul, és a német nagyvárostól távol eső Hahn repülőterére érkezik, ahonnan az utasoknak még egy 120 kilométeres buszutazást is meg kell tenniük Frankfurtig. A londoni és a frankfurti repülőtéri transzferek oda-vissza összesen 39 fontba kerülnek. A BA gépe ugyanakkor a London határában lévő Heathrow-ról indul és a központtól negyedórányi vonatútra lévő fő frankfurti repülőtérre érkezik; a repülőtéri utazások összköltsége ebben az esetben mindössze 12 font. A két utazás összköltsége között így már csak 22 font a különbség, ráadásul a Ryanair utasai 6 óra 45 percet töltenek szárazföldi és légi utazással, csaknem kétszer annyit, mint a British Airwayst választók - áll az ismertetésben.

Egy másik modellben - Glasgow és Párizs közötti utazást feltételezve - a BA jegyárai minden esetben olcsóbbak voltak a Ryanair ajánlatainál egy, két, négy és 13 heti előfoglalás esetén, egyedül a másnapra szóló jegy volt jóval drágább, mint a fapados cégé.

Kimaradt díjak

Mindemellett a brit szervezet szerint a teljes ellátást adó cégek háttérszolgáltatásai is kiterjedtebbek járattörlések, vagy jelentős késések esetén. A Ryanair által rendre meghirdetett "ingyenes" repülőjegyekről is megállapította a brit vizsgálat, hogy azok valójában 25 fontba vagy még többe kerülnek a különböző - a hirdetésekből kimaradt - díjak miatt. A brit Kereskedelmi Minőségfelügyelet már vizsgálatot kezdett a félrevezető jegyár hirdetések ügyében, és felszólította a fogyasztókat, hogy nyújtsanak be hivatalos panaszokat, amelyek alapján a hatóság eljárhat.