Nem emelt kamatot a Fed

2004.05.05. 11:47
Nem emelt kamatot az amerikai Fed nyílt piaci bizottsága tegnapi ülésén. A befektetők szerint a szigorítás már a következő negyedévben megkezdődhet. A dollár nagyobb mértékben esett a várakozás perceiben.
Nem okozott meglepetést az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, hiszen változatlan, egyszázalékos szinten hagyta tegnap az irányadó tengerentúli kamatlábat. A piacok ennek ellenére idegesen várták a nyílt piaci bizottság májusi ülését: a levegőben még egy kamatemelés lehetősége is benne volt. Az európai részvényindexek megtorpantak, a jen hosszú ideje először erősödött a dollárral szemben, az euró árfolyama pedig hathetes csúcsra, 1,21 dollár fölé emelkedett amerikai vetélytársával szemben.

Közelebbről nézve azonban nem a kamatemeléstől, hanem az annak időzítését körvonalazó értékeléstől tartottak a befektetők. A Bloomberg által megkérdezett elemzők mindegyike változatlan rátát várt az ülés végére, s abban is egyetértettek, hogy az egy hónappal korábban gondoltnál hamarabb kezdődik majd a szigorítás. Az első kamatemelés már a következő negyedévben is elképzelhető a véleményük szerint.

A nyílt piaci bizottság árnyékszervezete a múlt héten jelezte, hogy az infláció már korántsem csak távoli, elérhetetlenül messzi veszélyforrás, de több vezető gazdasági szakértő is lépésre ösztökélte Greenspanéket. Emelés tehát egyelőre nem történt, de az első lépés ma már minden jel szerint belátható távolságba került.