Natália
-3 °C
8 °C

Kamatemelés az USA-ban: 2,75 százalék

2005.03.22. 22:25
A mérsékelt kamatemelés mellett tartott ki a FED, tavaly június óta hetedik alkalommal emelte 25 bázisponttal az irányadó amerikai kamatot, és a továbbiakra is ilyen ütemet irányzott elő.
Tavaly június óta hetedik alkalommal, ismét az eddigi ütemnek megfelelően, 25 bázisponttal 2,75 százalékra emelte az irányadó amerikai kamatot az USA központi bankjának szerepét betöltő FED. A döntés megfelel a várakozásoknak a tekintetben is, hogy a FED kommentárjában jelezte: a továbbiakban is az ütemezett kamatemelés politikáját követi, azaz nem lehet számítani ennél jelentősebb mértékű emelésre a közeljövőben sem. A kamatemelés ugyanakkor folytatódik az idén, a 25 bázispontos emelések révén az év végére elemzők 3-4 százalék közé várják a kamatot. Az amerikai kamatszint a 2001-es terrortámadás óta nem volt ilyen magas.

A kamatszint emelését elsősorban a gazdaság túl gyors növekedésétől illetve az infláció felpörgésétől való félelem indokolta, nem annyira az utóbbi hetekben egyébiránt már erősödő dollár gyengesége. Ugyanakkor az amerikai gazdaság szándékolt visszafogása kihat az egész világpiacra. A kamatemelés hatására a befektetési alapok számára vonzóbbá válhatnak az USA államkötvények, ezáltal az egyre több aggodalomra okot adó amerikai költségvetési hiány finanszírozása is könnyebbé válhat.

Épp ellenkező hatást érhet el ugyanakkor a döntés Európában és Magyarországon: a befektetési alapok portfoliójának részleges átrendezésével a magyar költségvetési hiány finanszírozása relatíve drágább lehet, akárcsak azáltal, hogy az emelkedő nemzetközi kamatszintek mellett nehezebben csökkenthető a hazai alapkamat, azaz többet kell fizetni a hazai kötvények után.

Az elemzők véleménye megoszlik arról, hogy a döntés milyen hatással lesz a dollár árfolyamára: a többség erősödést vár, ami jó lehet az USA-ba exportáló külföldi cégeknek.