Nagyot vágott az amerikai jegybank

2008.03.18. 20:22
A piaci várakozásoknak megfelelő mértékben, 75 bázisponttal csökkentette az alapkamatot a Fed. Az első piaci reakciók nehezen megmagyarázhatók.

Teljesítette a piac elvárását az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, a nem sokkal ezelőtt tartott ülésén nagyot, 75 bázispontot, azaz 0,75 százalékpontot vágott az alapkamatból. Ezzel az irányadó kamat 2,25 százalékon áll.

Igaz az is, hogy a befektetők egy része még ennél is nagyobb kamatcsökkentést tartott szükségesnek, 1-1,25 százalékos monetáris lazítást vártak a vérmesebb szereplők. Egy szó, mint száz, a jelentős kamatvágásra az amerikai recessziós félelmek felerősödése és a mélyülő hitelpiaci válság miatt egyre fokozódó kockázatkerülési magatartás, rossz pénzpiaci hangulat megfékezése miatt volt szükség.

A döntés bejelentése még az amerikai tőzsde nyitvatartása alatt történt, ezért a piacok le tudták reagálni a kamatvágást. Első reakciójuk kisebbfajta meglepetésre a drasztikus esés volt. A nap folyamán addig "felszedett" 1,6 százalékos pluszt pillanatok alatt leadta a Dow Jones részvényindex.

Előzmény

A Fed januárban 8 nap leforgása alatt két ütemben 1,25 százalékponttal csökkentette az ottani alapkamatot. Most vasárnap pedig rendkívüli ülést tartottak és likviditásfokozó lépésekre szánta el magát, tegnap este pedig a Fed elnöke, a pénzügyminiszter és Bush elnök válságtanácskozást tartott.

Ennek talán oka lehetett a Fed kamatdöntés mellé kiadott kommentárja. Abban az amerikai jegybank aggodalmát fejezte ki - az amerikai GDP kétharmadát kitevő - lakossági fogyasztás ütemének mérsékődése miatt. Megjegyezte a testület azt is, hogy a gazdasági tevékenység aktivitásának is romló kilátásai vannak, és a pénzpiacok jelenleg komoly stresszt élnek meg.

Aztán fél óra múlva, amilyen gyorsan jött az esés, olyan hirtelen fordult a kocka és ismét felfele vette az irányt a tőzsde, közép-európai idő szerint este 8 órakor napi csúcsára tört a mutató, és picivel túlszárnyalta az addigi napi maximumszintet. Azóta ezt a szintet tartja.

Ha pluszban zárnak az amerikai piacok, az az európai börzéken is jót jelez előre a holnapi napra, a Budapesti Értéktőzsdén is valószínűleg emelkedésnek lehetünk szemtanúi. Ám hogy ez fellángolás lesz-e csak, és az meddig tart, vagy viszonylag hosszabb hegymenet következik, nem látható még.