Árpád
-1 °C
9 °C

Gazdagabbak az európai gazdagok

2005.03.11. 09:54
Az öt Wal-Mart örökösből négy kiszorult a Forbes Top 10-es listájáról, helyüket olyan üzletemberek foglalták el, akik a dollár gyengesége miatt növelték meg vagyonukat. Warren Buffett már csak 2,5 dollárral marad el a továbbra is első, Bill Gates mögött.
Már tizenegyedik éve Bill Gates a leggazdagabb ember a Forbes magazin listája szerint. A 46,5 milliárd dolláros vagyonnal rendelkező Microsoft-vezér másfélmilliárd dollárt veszített fél év alatt. A második helyen sem történt változás, Warren Buffet befektetési guru 44 milliárd dollárral szorosan ott van Bill Gates nyomában. Ráadásul a kettejük között lévő különbség csak 2,5 milliárd dollárra csökkent.

Nagy változások

Az idei Top 10-es listában nagy változások láthatók. Az első szembetűnő különbség az eddigi rangsorokhoz képest, hogy a Wal-Mart vagyon öt örököséből négy kiszorult a tíz leggazdagabb közül, illetve a tavaly jól szerepelt IT-szektorból sem kerültek be a Top 10-be. Ennek oka, hogy a gyenge dollár miatt azok, akiknek más valutában, például euróban van vagyonuk, dollárban számolva milliárdossá válhattak.

Helyüket a világ más részében tevékenykedő milliárdosok vették át, akik a dollár gyengeségének köszönhetik sikerüket, és vagyonuk gyarapodását. Harmadik helyen az indiai Lakshmi Mittal áll 25 milliárd dollárral, negyedik a mexikói Carlos Slim Helu áll 23,8 milliárd, akinek telekommunikációs cégének értéke tízmilliárd dollárral nőtt egy év alatt.

Az ötödik helyen is új szereplőt láthatunk, egy szaudi herceget, Alwaleed Bin Talal Alsaudot 23,7 milliárd dollárral. Hatodik az IKEA alapítója, a svéd Ingvar Kamprad 23 milliárd dollárral, hetedik a Microsoft másik vezére, Paul Allan 21 milliárd dollárral. Nyolcadik helyen megint egy új milliárdost köszönthetünk, a német áruházlánc-tulajdonos Karl Albrecht 18,5 milliárd dolláros vagyonával fért be a leggazdagabbak közé.

Ugyanannyi pénzzzel hátrébb a listán

Lawrence Josheph Ellison, az Oracle vezetője feljött egy hellyel, idén a kilencedik 18,4 milliárd dollárral. Az öt Wal-Mart örökösből S Robson Walton tudott csak bekerülni a tíz leggazdagabb közé, a másik négy örökös a 11-13. helyet foglalja el a listán. Ha azonban összevonva nézzük Sam Walton vagyonát, akkor egyértelműen ez a család a leggazdagabb a világon.

Michael Dell, a Dell alapítója a tavalyi kilencedik helyről a tizennyolcadik helyre csúszott vissza, igaz vagyona a tavalyi 13,7 milliárdról 16 milliárdra nőtt. Huszonegyedik helyen áll az Angliában élő orosz milliárdos, Roman Abramovich, huszonötödik helyen pedig Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök áll 12 milliárd dollárral.

Soros György magyar származású befektető harminc helyet csúszott hátra úgy, hogy közben nem változott vagyona, tavaly is és idén is 7,2 milliárd dollárral rendelkezik. Soros György idén az 55. leggazdagabb a világon a Forbes magazin listája szerint. Az idén 691-en vannak a listán, vagyis ennyien rendelkeznek legalább egymilliárd dolláros vagyonnal.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.