Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Kevesebb orosz gázt kaphat Európa

2006.08.02. 08:11
Az alacsony orosz belföldi árak mellett a Gazprom termelése hosszabb távon nem tudja kielégíteni a szükségleteket, ezért szakértők szerint elkerülhetetlen az export korlátozása és az árak emelése.

Az UBS svájci bank a befektetőknek készített tanulmányában arra a következtetésre jutott, hogy Oroszország gázmérlege 2010-ben negatív lesz, és nagy a valószínűsége annak, hogy a Gazprom nem fogja tudni teljesíteni exportszerződéseit. Ez akkor is bekövetkezik, ha teljesül a cég terve, hogy gáztermelése 2010-ben eléri az 560 milliárd köbmétert, amihez a független termelők 165 milliárd köbmétert adnak hozzá, Közép-Ázsiából pedig 70 milliárd köbméter érkezik.

Új stratégiát kell bevezetni

Az alacsony belföldi ár miatt azonban évi 2,5 százalékos belföldi fogyasztásnövekedés prognosztizálható, így a kitermelt mennyiség nem lesz elegendő szerződéses kötelezettségei teljesítéséhez. Ráadásul ahhoz, hogy a Gazprom az 560 milliárd köbméteres termelési szintet 2010 után is fenn tudja tartani, jelentős fejlesztésekre lesz szükség, amire nem biztos, hogy sor kerül. Ezzel kapcsolatban German Gref gazdaságfejlesztési miniszter tegnap elismerte: szükség van a külföldi tőkére az energiaforrások kiaknázásához, de csupán a kis és közepes lelőhelyek esetében engedélyezik a tőkebeáramlást, a nagyok stratégiai jelentőségűnek minősülnek, ezek esetében korlátozzák a külföldi szerepvállalást.


Mi megy majd benne?

A Gazpromhoz tartozó Gazekonomika kutatóintézet is az UBS-szel megegyező következtetésre jutott, és ezért drámai stratégiaváltást javasol. A gázhiány elkerülése érdekében feltétlenül szükségesnek tartják a belföldi gázárak radikális emelését, az Európába irányuló gázexport csökkentését, emellett sürgősen meg kell kezdeni új gázmezők kiaknázását. A jelentés ugyancsak felhívja a figyelmet a belföldi gázfogyasztás gyors növekedésére: míg a 2003 májusában bejelentett energiastratégiai program 2030-ban 436 milliárd köbméterrel számolt, a szakértők szerint a reális becslés 654 milliárd köbméter.

A moszkvai intézet azért talált egy vigasztaló elemet az európai gázfogyasztók számára: kutatói úgy vélik, hogy 2013-tól mind gyorsabb lesz a közép-ázsiai gáz térhódítása az európai piacon az orosz gáz rovására. 2013-ra 10 milliárd, 2014-ben 24 milliárd, 2015-re 30 milliárd, 2030-ra pedig már 56 milliárd köbméter orosz gáz helyett közép-ázsiai kerül az európai fogyasztókhoz, ami 110 milliárd dolláros veszteséget jelent Moszkvának. A Gazekonomika szerint azonban ez még jól is jön, mert így több jut az orosz piacra, amelynek azonban magasabb árat kell fizetnie.

Kibírják az oroszok is

Egyes piaci elemzők arra mutatnak rá: ha Moldova, Ukrajna és Belarusz túléli, hogy 2007-2008-tól világpiaci áron lesz kénytelen megvásárolni az orosz gázt, akkor néhány éven belül ugyanezt Oroszországban is be lehet vezetni. Nem mintha különben csőd fenyegetné a Gazpromot, amely 2006 első felében megkétszerezte nettó nyereségét, ami az orosz könyvelési szabályok szerint 177,06 milliárd rubel (6,60 milliárd dollár) volt - és ez nem tartalmazza a leányvállalatok profitját.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.