Ambrus
-7 °C
3 °C

Görögország 12 millió eurós kárpótlást fizet a volt uralkodónak

2002.11.29. 10:12
Tizenkétmillió eurót (2,9 milliárd forintot) kell fizetnie a görög államnak kárpótlásként, mert államosította a volt uralkodó görögországi palotáit és földbirtokait. Az Európai Bíróság határozata jó hír a görög hatóságoknak, ugyanis a volt koronás fő negyvenszer többet, félmilliárd eurót követelt.
Görögország örömmel vette tudomásul az Európai Bíróság szerdai döntését, amely csupán 12 millió eurós kártérítést ítélt meg volt királyának, Konstantinnak. Az egykori uralkodó testvérének, Irénnek 900 ezer eurót, Katalin nagynénjének pedig 300 ezer eurót ítélt meg a bíróság perköltség címén.

A mostani döntés előzménye az, hogy az Európai Emberi Jogok Bírósága két évvel ezelőtt Konstantinnak ítélte oda egy Közép-Görögországban lévő, majdnem 8 ezer hektáros terület tulajdonjogát, és visszaadta Athén-közeli és Korfu szigetén lévő palotáit is. A görög kormány azonban nem is titkolta, hogy esze ágában sincs visszaadni az ingatlanokat.

Konstantin 1967-ben menekült el Görögországból, nem sokkal a katonai puccs után. A monarchiát népszavazáson törölték el, miután a katonai segítséggel hatalomra került diktatúra 1974-ben megbukott. A 61 éves volt uralkodó és családja most Londonban él. Vagyonát az állam formálisan 1994-ben államosította.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.