Az FBI is nyomoz a hitelválság miatt

2008.01.30. 14:08
Az FBI vizsgálja a sub-prime válság részleteit. Jelenleg 14 vállalat áll vizsgálat alatt helytelen hitelezés gyanúja miatt, ami az egész amerikai válság alapvető oka volt. A cégeket ugyan nem nevezték meg hivatalosan, de azt azért lehet tudni, hogy a vizsgálat kiterjed a fejlesztőkre, a hitelezőkre, és a befektetési bankokra is.

A hivatalos bejelentés szerint az FBI csalásokat és bennfentes kereskedelemre utaló jeleket keres. Ha valamit találnak, az akár polgári, vagy büntetőperekhez is vezethet. A sub-prime piac korábban ugyanis főleg arra koncentrált, hogy olyan embereknek nyújtson hitelt, akik alacsony jövedelemmel rendelkeznek, illetve akikkel már előfordult, hogy nem fizettek vissza hitelt.

Sokan ezek közül nem is voltak képesek fizetni a megkapott hitel részletit, így elvesztették a házukat. A válság ezek után csak szélesedett, amikor ezeket jelzáloghiteleket értékpapírosították és befektetőknek adták el, köztük a már említett befektetési bankoknak is.

A jelzáloghoz kötődő csalások egyre inkább veszélyt jelentenek a gazdaságra, így elengedhetetlen az alapos vizsgálat. Ennek köszönhetően 2007-ben közel 1200 esetben vizsgáltak valamilyen jelzáloghiteles csalást, miközben ez 2006-ban csak négyszáz volt, ráadásul a sub-prime piaci válság szinte már az egész világ gazdaságára hatással van.

A vizsgálatokat a titkosszolgálat nem egyedül folytatja le, abban segédkezik az amerikai értékpapír-piaci felügyelet is (Securities and Exchange Commission), ami már eddig is több tucat vizsgálatot kezdeményezett a piaci összeomlás miatt.

A vizsgálatok olyan befektetési bankokat is ellenőriznek, mint az UBS, a Morgan Stanley, vagy a Merill Lynch, de az nincs tisztázva, hogy az FBI is csatlakozik-e, vagyis hogy ezek az intézmények felelőssé tehetőek a piaci összeomlásért.