Zoltán
19 °C
32 °C

Lemondott Hodorkovszkij

2003.11.03. 17:24
Hétfőn lemondott a Jukosz olajtársaság elnök-vezérigazgatói posztjáról Mihail Hodorkovszkij. A hírt a társaság szóvivője jelentette be, hozzátéve, hogy a jövőben a jelenleg letartóztatásban lévő 40 éves Hodorkovszkij a nem kormányszintű "Nyitott Oroszország" nevű szervezetnél kívánja majd folytatni tevékenységét.
A francia hírügynökség szerint ez utóbbi szervezetet Jukosz részvényesek és más magántőkések hozták létre azzal a céllal, hogy elsősorban a fiatalságot megcélzó társadalmi, kulturális és oktatási elképzelések megvalósítását pénzeljék.

"Út a becsületes verseny felé"

Az orosz pénzügyminiszter a törvényesség és rend helyreállításának minősítette a Jukosz-részvények befagyasztását, és azt jósolta, hogy a vizsgálat hosszú távon a gazdaság érdekeit szolgálja. Alekszej Kudrin - kormányfő-helyettes, pénzügyminiszter a Kommerszantnak nyilatkozva hangsúlyozta: egyetlen bírósági ügy nem fordíthatja vissza a gazdaságban és társadalomban végbement pozitív változásokat, azt amit tettek és terveznek a piacfejlesztésért.

Kudrin azt is hangsúlyozta, hogy Mihail Hodorkovszkij letartóztatása és a Kreml "vezérkari főnöke", az adminisztráció vezetője, Alekszander Volosin távozása és Dmitrij Medvegyev hivatalba lépése eltolódást jelent a "törvények és a becsületes verseny uralma felé" az üzleti életben. Mint Mondta, Putyin elnöktől személyesen hallotta, hogy a Jukosz-ügy nem jeleneti a tulajdon újraelosztását és hadjáratot az oligarchák ellen.

Elszigetelt eset

Hétfőn délelőtt meredeken drágult a Jukosz olajvállalat a moszkvai értéktőzsdén, miután az orosz elnöki adminisztráció új vezetője, Dmitrij Medvegyev vasárnap bírálta a Jukosz-részvények egy részének múlt heti lefoglalását.

Az amerikai Moody's nemzetközi hitelminősítő október 8-án a nemzetközi hitelminősítők közül elsőként - és mindjárt két osztással - "Baa3"-ra, azaz befektetői szinthez közeli fokozatba emelte a hosszú lejáratú orosz devizaadósság minősítésének felső határát. A múlt héten nyilatkozatban állapította meg, hogy a Jukosz olajtársaság elnöke, Mihail Hodorkovszkij letartóztatása és a Jukosz 44 százaléknyi részvényének hatósági lefoglalása "elszigetelt esemény, és nem pedig alapvető változások előjele az orosz kormány átfogóan piacpárti gazdaságpolitikájában".