'Ne öljenek meg minket túlzott adóikkal'

2006.06.06. 14:00
Úgy adóztatnak minket, mint a luxus- vagy jövedéki termékeket, figyelmeztetnünk kell a kormányokat, ne öljenek meg minket a túlzott és indokolatlan adóikkal - fakadt ki az IATA, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség elnöke a szervezet kongresszusán tartott helyzetértékelésében. Giovanni Bisignani a magas olajárak mellett a kormányokat és reptereket tartja a 2001 óta tartó "mélyrepülés" fő okozóinak.

Miközben az olajárak az egekbe emelkednek és az üzemanyagköltségek az idén már a 2001-2002-es időszakban mért duplájára rúgnak, a légitársaságoknak sikerült a hatékonyságukat javítaniuk. Ugyanakkor a 2001-es terrortámadás óta visszaesett forgalommal eltűnt nyereség újbóli megalapozását távolról sem kizárólag a magas üzemanyagköltség gátolja, a kormányoknak és a reptereknek is fel kell ébredniük végre - üzente az IATA párizsi kongresszusáról az érintetteteknek a szervezet főigazgatója. Giovanni Bisignani szerint miközben az évente 2,2 milliárd embert szállító légitársaságok egy 3 ezer milliárd dolláros gazdasági lánc 'szívét jelentik', a kormányok még mindig a régi beidegződés szerint luxusként tekintenek a repülésre.

Túl sok adó

A legtöbb kormányzat a mai napig abban a tévedésben él, hogy a légi a környezetet leginkább szennyező, egyszersmind luxuskategóriába tartozó közlekedési forma. Az IATA szerint mindkét, a múltból származó vélelem megalapozatlanná vált: egy modern repülőgép egy utasra vetítve mindössze 3,5 liter üzemanyagot fogyaszt száz kilométeren. Ennek ellenére az EU jelenleg soros osztrák elnökségének egyik felvetése szerint újabb, a légiközlekedésre kivetett adókkal kellene rendezni az unió büdzséjét, a környezetvédelemre sokat adó svéd kormány pedig szintén emelné az terheket, az autózáshoz visszaterelve az utasok egy részét.

A legnagyobb bírálatot azonban az USA kapta. Miközben az EU piacán lényegében akadálytalanul jelenhetnek meg kontinensen belüli járatokkal amerikai társaságok, az Egyesült Államok piaca nem liberalizált, külföldi társaságok belföldinek minősülő járatengedélyt elvétve kaphatnak. Az IATA becslése szerint a piac felszabadítása évente 12 milliárd dolláros addiconális hasznot eredményezne a légkiközlekedésben. Giovanni Bisignani arra intette az USA-t és az EU-t: ha nem tudnak megegyezni a kérdésben, a gyorsan növekvő és hatalmas piacot jelentő Kína és India veheti át a kezdeményező és vezető szerepet a kérdésben.

Reptérmonopóliumok

Rövidlátás jellemzi a kormányokat, amikor nem privatizálják a reptereket, és azokat a reptereket is, amelyek enélkül is politikai szempontok mentén döntenek díjaikról. Nem lehet elfogadni, hogy miközben a légitársaságok folyamatosan leszorítják költségeiket, a repterek emelik azokat. A párizsi repteret az IATA az EU bírósága elé citálta: a francia fővárosban 2001 óta 26,5 százalékkal emelkedtek a díjak. A világ legdrágább reptere azonban amerikai: a Newark reptéren még az USA-ban is kimagaslóan magasak az árak; 60 százalékkal kerül többe egy leszállás, mint a chicagói O'Hare-en.

A légiközlekedés sokszor és sokáig saját maga legnagyobb ellensége volt, maga is kiszolgálta a mítoszokat - ismerte el egy kérdésre az IATA főigazgatója. 2001 óta azonban az iparág megváltozott - hangsúlyozta. Úton vagyunk afelé, hogy a légiközlekedés alacsony költségű iparággá váljon - mondta angolul a low cost - magyarul sokszor fapadosnak fordított - kifejezést használva. Giovanni Bisignani azonban nem új üzleti modellről, hanem a hagyományos üzemeltetés mellett a költségek radikális lefaragásáról beszélt. A terrortámadás óta a légiközlekedés nem üzemanyaghoz kapcsolódó költségeit 13 százalékkal csökkentették. Jövőre minden IATA-tag bevezeti az elektronikus jegyeket, amelyek aránya már most is negyven százalékra rúg.

Fapados irányba

Az iparág zsákbamacskája az olajárak alakulása. Giovanni Bisignani az olajtársaságoknak is üzent, hogy profitnövekedésük nem elfogadható fejlesztések, a finomítói kapacitás növelése nélkül. A légiközlekedés idei üzemanyagszámlája számítások szerint minden rekordot megdönt az idén: az egyre modernebb és kevesebbet fogyasztó gépek ellenére 21 milliárddal dollárral emelkedhet 2005-höz képest, és az év végére elérheti a 112 milliárd dollárt. (Az IATA tervei szerint 2010-re az üzemenanyag-felhasználás tíz százalékát már nem kőalaj alapú hajtóanyagok biztosíthatják.) Ez lehet az egyik fő oka annak, hogy az iparág az idén is veszteséget, ágazati szinten 3 milliárdos bukást vár. Az összeg ugyanakkor - az emelkedő olajköltségek ellenére - folyamatosan csökkent az elmúlt öt évben. A 2001-es fekete évben 13 milliárdra, 2003-ban 7,6 milliárdra, tavaly 3,2 milliárdra rúgott.