Judit
3 °C
6 °C

Hét év börtön bennfentes kereskedésért

2003.06.11. 12:32
Adócsalásért és bennfentes kereskedésért 87 hónap börtönre és hárommillió dolláros pénzbüntetésre ítélték az amerikai ImClone biotechnológiai cég alapítóját és volt vezetőjét.
A vád szerint Dr. Samuel Waksal miután megtudta, hogy az illetékes hivatal nem engedélyezi cége új rákgyógyszerét, szólt rokonainak és barátainak, hogy adják el ImClone-részvényeiket, közölte a BBC. Mindez egy nappal azelőtt történt, hogy a felügyelet az elutasító határozatot nyilvánosságra hozta.

A botrányba Martha Stewart, Amerika életmódguruja is belekeveredett, aki Waksal figyelmeztetése után 228 ezer dollár értékben adott el részvényeket.

Hirtelen eladott

Michael Schachter ügyész szerint Waksal "rendszeresen hazudott, és figyelmen kívül hagyta részvényesek érdekeit". Mark Pomerantz ügyvéd azonban úgy véli, a cégvezető tettének megítélését enyhítheti, hogy hirtelen, nem előre kitervelten cselekedett.

Waksal tavaly októberben bűnösnek vallotta magát a bennfentes kereskedésre vonatkozó vádakkal, majd márciusban a tizenötmilliós adócsalásra vonatkozó vádakkal kapcsolatban. Martha Stewart ártatlannak vallotta magát.