Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Indul az INA és a NIS privatizációja

2005.09.15. 08:07
Meglepetéssel szolgált a NIS privatizációjának kezdete: kiesett a korábbi forduló győztese, a Deutsche Bank által vezetett konzorcium. A Mol régiós szerepe szempontjából e két vállalat megszerzése lehet meghatározó.
Miután a szerb sajtóban és a londoni Financial Timesban megjelent a szerb kőolajipari vállalat, a NIS privatizációs tanácsadójának kiválasztására kiírt pályázat, egyre több részlet tudható meg az elvárásokkal és a lehetséges jelöltekkel kapcsolatban. Egyelőre az látszik biztosnak, hogy a 26 napig nyitott, majd második körben meghívásos alapon folytatódó pályázat nyertesének három hónapja lesz arra, hogy kidolgozza az olajipari társaság privatizációs stratégiáját. A Glas Javnosti napilap kiemeli, hogy az ismert nemzetközi cégek, amelyek ezt a feladatot sikerre tudják vinni, jelentős megbízási díjra számíthatnak.

A szerb kormány még augusztus 18-án döntött úgy, hogy megindítja a NIS privatizációs folyamatát, így a cég október 1-jétől két közvállalat és egy részvénytársaság formájában működik tovább. Horvátországban is éppen most zajlik az ottani olajcég, az INA magánosítása második fázisának előkészítése, amely mindjárt meglepetéssel is szolgált, hiszen kiesett a korábbi forduló győztese, a Deutsche Bank által vezetett konzorcium. A Deutsche Bank, a Morgan Stanley és a horvát PBZ bank alkotta trió nyilvánosan bírálta a horvát kormány eljárását, azt állítva, hogy a pályázat elbírálóinak nem volt elegendő idejük az ajánlatok megfelelő áttekintésére. A kritikák megfogalmazása lehet puszta nyomásgyakorlás. A szintén vesztes Credit Suisse, Hypo Bank és Auctor által alkotott konzorcium egyelőre nem hozta nyilvánosságra álláspontját az ügyben, mint ahogy hallgat a UBS, az Erste Bank és a Horvát Postabank hármasa, akik viszont egyszerűen lekésték a beadási határidőt.

A Mol régiós szerepe szempontjából e két vállalat megszerzése lehet meghatározó. Nagyobb esély az INA esetében van, hiszen a magyar olajtársaság 25 százalék plusz egy szavazatot birtokol e cégben. A szerb NIS esetében azonban vélhetően inkább az orosz cégek indulnak előnynyel. A legnagyobb kérdés természetesen az árazás lesz, hiszen a török Tupras cég eladásakor már kiderült, hogy nagyon drágán lehet eladni egy-egy olajtársaságot.