Inflációs csúcsok Nyugat-Európában

2008.04.16. 07:51
Az élelmiszerek és az energiahordozók drágulása miatt Franciaországban és Olaszországban is több mint tízéves csúcsra emelkedett az infláció, míg Nagy-Britanniában a kilencéves rekordnak számító szinten maradt.

Franciaországban a februári 3,2 százalékról márciusban 3,5 százalékra gyorsult a fogyasztói árak év/éves növekedési üteme. Az energiaárak 12,7, az élelmiszerárak 5,3 százalékkal ugrottak meg egy év alatt. A harmonizált infláció számításának 1996-os kezdete óta ez a legmagasabb adat.

Olaszországban 3,3 százalékra pörgött fel a fogyasztói infláció az egy hónappal korábbi 2,9 százalékról, ami 11 és fél éves csúcsot jelent. Az energia ára 9,6, ezen belül a gázolajé 20,2 százalékkal ugrott meg.

Nagy-Britanniában márciusban 2,5 százalékos volt az infláció, ami megegyezik a februári adattal. A szakértők, akik 2,6 százalékot vártak, úgy vélik, a jegybank tovább mérsékelheti alapkamatát.

Az USA-ban a várt 0,6 helyett 1,1 százalékkal nőttek a termelői árak márciusban, a Fed mozgásterét azonban növeli, hogy az élelmiszer- és energiaárakat nem számítva csak 0,2 százalékos volt az emelkedés.