Mária
-7 °C
3 °C

Ingyen adják a repülőjegyet

2001.05.14. 12:22
Kapcsolódó cikkek (1)
Az ír Ryanair légitársaság ingyenes repülőjegyek bevezetését tervezi - közölte a BBC. A cég vezérigazgatója szerint az ingyenjegyek árát az utasok által igénybevett szolgáltatások díjából lehet fedezni. A Ryanair eddig is alacsony árairól volt híres, ennek ellenére nyereséges és az utasok száma is folyamatosan növekszik.
Michael O'Leary, az ír Ryanair légitársaság vezérigazgatója bejelentette, hogy a cég a közeljövőben ingyen helyeket kíván biztosítani utasainak egyes járatain. A vezérigazgató Sunday Timesnak nyilatkozva kifejtette: az ingyenjegyek bevezetését a nem főszezonban közlekedő járatokon tervezik.

Arról egyelőre nem tudtunk információt szerezni, hogy az ingyenutakhoz milyen alapon juthatnak hozzá az érdeklődők.

A 'mellékesből' jönne a bevétel

A Ryanair, amely eddig is alacsony árairól volt híres, az ingyenhelyek árát az utasok által igénybe vett extraszolgáltatások díjából fedezné. A légitársaság műholdas tévécsatornákat, internethozzáférést kínál utasainak, akik autóbérlést, szobafoglalást is intézhetnének utazás közben, és az ezért fizetett díjból egyes jegyeket ingyen lehetne adni.

Egymillió ingyenjegy

"Egy film bemutatása nézőnként 50 pennybe kerül egy mozinak, miközben a nézők fejenként 5 fontot is elköltenek kólára és pattogatott kukoricára." - mesélt az alapötletről O'Leary. A Ryanair utasonként négy fontos nyereségre tesz szert az utazás közben igénybe vett szolgáltatásokból, és ha ezt egy fonttal emelni tudnák, azzal egymillió jegyet lehetne ingyen adni. O'Leary szerint a légitársaság jegyeinek tíz százaléka három éven belül ingyenes lesz.

Jól megy nekik

A légitársaság utasainak száma 2000 utolsó három hónapjában 29 százalékkal emelkedett, ezzel a cég bekerült Európa tíz legnagyobb forgalmat bonyolító repülős cége közé. A Ryanair ezek után februárban további profitnövekedésről és rekordmennyiségű utasról számolt be.

Kedvenc rapperük: Ol' Dirty Bastard

A Ryanair legutóbb akkor került a figyelem középpontjába, mikor pert nyert a British Airways ellen. A BA azért perelte be a céget, mert a Ryanair plakátjain "Expensive BA_DS", majd finomítva "Expensive BA" felirat volt látható, amely összekapcsolta a British Airways nevét a bastard pejoratív értelmű szó többes számú alakjával. (A bastard jelentése fattyú, szemét, rohadék, görény.)

A Ryanair reklámja egyébként csak arra akarta felhívni a figyelmet, hogy a British Airways Frankfurtba 374 fontért vagy például Torinóba 493 fontért utaztat, míg ezekbe a városokba a Ryanair jegye 45 fontba kerül. A bíróság szerint a hirdetés nem volt hitelrontó, és a Ryanair tényleg sokkal olcsóbb a British Airwaysnél.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!