Betilthatják a kaviár exportját

2001.06.20. 14:17
Eltilthatják a kaviárral való kereskedéstől a világ négy legnagyobb termelőjét, Oroszországot, Azerbajdzsánt, Kazahsztánt és Türkmenisztánt egy szerdai konferencián, mivel kevés híján sikerült kiirtaniuk a Kaszpi-tengerbe ömlő folyókban ívó összes tokfélét, melyek ikrája a kilónként közel 1 millió forintért kapható csemege.
Egy gramm beluga kaviár az Egyesült Államokban 3 dollárért adható el, vagyis a tokhalikra kilója 900 ezer forint. Nem meglepő tehát, ha a Szovjetunió felbomlása után a maffia rámozdult a helyiek által "fekete aranynak" is nevezett luxusélelmiszerre. Az eredmény mára beérett, amennyiben alig maradt hal, amely kaviárt ikrázhatna.

Keményen lép fel a CITES

Kilója közel egymillió forintot ér
Nyolcvan százalékkal csökkentheti, vagy akár be is tilthatja a világ kaviártermelésének kilenctizedét adó négy állam ikraexportját a veszélyeztetett fajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó szervezet (CITES) Párizsban. A szovjet utódállamok elleni fő vád az, hogy környezetszennyezésük és hanyagságuk végveszélybe sodorta az óriás termetű tokféléket.

Gondolták volna? Virul az ikramaffia

A tiltás a maffiának persze nem jön rosszul, sőt akár növelheti is a bűnözők nyereségét, ugyanis a kaviár iránt eleve sokkal nagyobb a kereslet a kínálatnál. A potenciális igény a piacra kerülő mennyiség kétszeresére rúg - mondta Gerhard Corsten, a Princesse d'Isenbourg et Cie nevű londoni, luxusélelmiszerek kereskedelmével foglalkozó cég munkatársa. A WWF nevű környezetvédelmi szervezet orosz tagozatának egyik jelentése szerint a Moszkvában kapható tokhús és ikra 80 százaléka illegális eredetű.

Ruszki, amcsi egykutya

Nem szabad azonban azt gondolni, hogy csak az oroszok utaznának sötét ügyekben: a vadvédelem történetének legmagasabb bírságát - 10,4 millió dollárt - egy amerikai cégre, a fantáziadúsan elkeresztelt Caviar and Caviar Ltd.-re rótták ki tavaly júliusban. A társaság illegálisan szerzett orosz kaviárt próbált az Egyesült Államokba csempészni hamisított orosz címkék felragasztásával.

Most lesz csak igazán luxuscikk

Az exporttilalom nyilván az egekbe emeli majd a kaviár árát, hiszen a speciális ikrát az említett négy államon kívül egyedül Irán állítja elő komolyabb mennyiségben.

Tizedére csökkent a fogás

A hivatalos fogási adatok remekül illusztrálják a helyzetet: az évi zsákmány egy évtized alatt 30 ezer tonnáról tizedére, 3 ezer tonnára csökkent a The Earth Times adatai szerint. A BBC forrásai még pesszimistábbak, a brit hírügynökség tudomása szerint a zsákmány 20 év alatt 22 ezerről ezer tonna alá zuhant. Ehhez azonban nem volt elég a halászmaffia pusztítása: a négy tengerparti ország a maga részéről erőteljes vízszennyezéssel és folyószabályozással járult hozzá ahhoz, hogy a tokfélék száma töredékére zuhanjon, a beluga és ostera nevű alfajok pedig a konkrét kipusztulás szélére sodródjanak. Jellemző, hogy a nemzetközi színtéren nem a legmegbízhatóbb és szervezettebb államok között elkönyvelt Irán meg tudta oldani a halászatot a zsákmányállatok végleges kipusztítása nélkül.

Az érintett tengerparti országok kijelentették, hogy mindenben együttműködnek a CITES-sel. A környezetvédők azonban nem várnak komoly javulást, mivel a vízszennyezés csökkentése igen költséges, csakúgy, mint a fegyveres bandák elleni védekezés. A helyiek ráadásul minden pénzszerzési lehetőséget ki akarnak aknázni, így számtalan jól fizető nyugati - köztük magyar - horgászcsoportot vezetnek a tokfélék ívási területeire ikrarakás idején. A legnagyobb fenyegetés azonban nem ez, hanem a Kaszpi-tenger fenekén tavaly felfedezett óriás olajmező.