"Áá, hogy kiszúrtad, képzeld el, eredeti Harris, a Damon Hilléknek is ilyen van."
"A kis Jonathan biztosan nagyon szereti."
"Föl nem engedem rá a mocskos kis gazembert."
Ezt a beszélgetést az Index Celebrity- és Gyermekügyi Csoportja rögzítette egy képzeletbeli partin, ám valószínűleg sokkal ilyenebbek hangozhattak el a valóságban, hiszen John Harris cége, a Pear Tree Ltd. (Körtefa Kft.) néhány év alatt virágzó vállalkozás lett.
Inkább törje ki a nyakát, de ne nézze Beleznay Endrét!
Csak augusztusban 170 ezer font (71 millió forint) bevétele volt a Körtefának, egész évre pedig 2 milliót tervez a meghökkent üzletember. Harris, a bútortervező saját bevallása szerint azért készítette el első kunyhóját, hogy gyermekeit eltávolítsa a televízió és a számítógépes játékok elől. A Mester azért nem ártatlanul ment bele a kísérletezésbe, hiszen weboldalán megjegyzi, hogy már mézesheteit is egy maláj fakunyhóban töltötte. Miután első prospektusait kiküldte, azonnal 300 érdeklődő jelentkezett, ami eldöntötte az ötlet sorsát.
Vett belőle az egész Story magazin
A vállalkozás egyszemélyesnek indult, ma már huszonheten vannak. A híres ügyfelek közé tartozik a modell, Jerry Hall, az autóversenyző, Damon Hill és a nagyon gazdag Mohamed Al_Fayed.
Fakunyhómat Havanna lakótelepi garzonra cserélném
A Körtefa Kft. eddig több mint 200 kalyibát húzott fel szerteszét a világban. Volt köztük 30 személyes étterem, a Csillagok Háborújában szereplő mackószerű ewokok rekonstruált falucskája és kirakati díszlet is. A legolcsóbb modell 5 ezer fontba (2 millió forintba) kerül, úgyhogy ezt a cikket ne mutassa meg famászós korú rokonainak.