A mobilcégek megmentője a kamerás telefon

Bár kezdetben sok volt a szkeptikus vélemény, a rogyadozó mobiltelefon-ipar most már a kamerával egybeépített, MMS-küldő készülékektől várja a fellendülést. Az ilyen készülékek forgalma rakétázik, bár az arányok egyelőre torzak: idén a kameratelefonok 97 százaléka a csendes-óceáni térségben kelt el. Európa és a legnagyobb piaci szereplő, a Nokia egyelőre igencsak lemaradt, ám lendületesen pedáloznak.
Ahhoz képest, hogy a világpiac 37 százalékát markában tartó Nokia évekkel lemaradt a japán és koreai gyártóktól, a finn cég már azt vizionálja, hogy jövőre összes eladott készülékének akár a fele is színes képernyős MMS-es telefon lesz.

Áttörés a Csendes-óceánon

Nokia 7650
A helyzet idén még mindenképpen egészen más: az mcommercetimes.com szerint az első 9 hónapban a világon 9,5 millió kamerával egybeépített készüléket adtak el, ebből egyedül Japánban 7,9 milliót. Még szélsőségesebb adat, hogy a teljes mennyiség 97 százaléka a csendes-óceáni vidéken került piacra. A világon idén a becslések szerint összesen 400 millió darab mobilt vásárolnak.

A növekedés igen gyors: az első negyedévben még 1,7 millió darabot gyártottak, a másodikban közel duplázva 3,2-t, míg a harmadikban már 4,6 milliót - derül ki a Strategy Analytics nevű amerikai piackutató jelentéséből.

A Nokia lemaradt, de most robbantana

Ezt a piacot a helyzeti előnyben lévő ázsiaiak uralják. A legnagyobb hal az összesített mobiltelefon-piacon az első tízbe sem tartozó japán Sharp, 3 millió darabbal. De bőven megelőzi az összes egyéb területen uralkodó, de ilyen készülékkel csak a nyáron piacra lépő Nokiát a Panasonic, a Toshiba, a Casio és a Samsung is. A Strategy Analytics szerint a Nokia a harmadik negyedévben mindössze 220 ezer kameratelefont passzolt el.

Európában a finnek és az Ericsson a nyár óta 200 ezer példányt tudtak eladni. Ehhez képest az ambiciózus Nokia jövőre 50-100 millió darab küldésre és fogadásra is alkalmas készüléket szeretne gyártani. Szakértők szerint az európai helyzet most a két évvel ezelőtti japán szituációnak felel meg.

Telefonról asztali gépre

Európában mégis kissé más alapról indul a verseny, mint Japánban, mivel itt több az asztali számítógépen internetező fogyasztó - írja a PMN Publications nevű brit piackutató cég elemzése. Japánban a szolgáltatás beindítása után gyakorlatilag a teljes forgalmat telefonról telefonra küldött képek generálták. Európában a nagyteljesítményű csomagkapcsolt adattovábbító hálózatok relatív fejletlensége és a kevés forgalomban lévő színes képernyős telefonkészülék miatt a PMN elemzője arra számít, hogy az MMS először abban a formában lesz elterjedt, hogy a kamerás telefonról küldik asztali gépekre emailben a képeket vagy audio fájlokat. (Ezt a helyzetet persze megváltoztathatja, ha a Nokia és az ázsiai gyártók nálunk is elárasztják a piacot aránylag olcsó kamerás telefonokkal.)

Kézmeleg fogyasztók

Az Index gazdasági rovatát a hideg gépeknél mindig is jobban izgatták a kézmeleg fogyasztók, ezért megnéztük, milyenek a tarifák és a szolgáltatók bevételének mekkora százaléka származik multimédiás üzenetekből.

Komoly bevételt egyelőre persze a japánoknál találni. A világelső a Vodafone tulajdonában lévő J-Phone nevű szolgáltató, amelynek Sha-mail nevű multimédiás szolgáltatására több mint 6 millióan fizettek már elő, ezzel a cég kucsaftjainak nagyjából fele már használja a képküldő opciót.

Az európai átlagot jól mutatja a Vodafone itteni teljesítménye: adatátvitelből jelenleg bevételeik mintegy 13 százaléka származik (ez gyakorlatilag teljes egészében az sms-forgalmat jelenti), nemrég bejelentett céljuk két éven belül elérni a 24 százalékos arányt, már az mms révén.

Európából a brit árakat tudtuk kiadatbányászni: egy fénykép elküldése az Orange-nél és az O2-nél 40 penny (150 forint), a Vodafone-nál pedig 36 penny (135 forint). A T-Mobile magányos úton jár, mint például Juhász Gyula, amennyiben náluk havi fix 20 fontért (7500 forint) akármennyit küldözgethetnek a szerencsések.

Hazai árak

Az MMS-szolgáltatást Magyarországon elsőként elindító Westelnél az MMS-szolgáltatásnak nincs csatlakozási vagy havi díja, a küldés ára az üzenet méretétől függ. Tíz kilobyte alatt 95, 10-30 kb között 200, 30 kb fölött 400 forint a bruttó díj. Külföldre ugyanennyiért küldhető fotóüzenet (amennyiben az ottani szolgáltató támogatja a MMS-funkciót), külföldről küldve a díj az ottani szolgáltatótól függ (néhány cégnél, például a szintén a Deutsche Telekomhoz tartozó T-Mobile-nál a díjak megegyeznek az itthonival). A Westelnél MMS-t az is fogadhat, akinek nincs erre alkalmas készüléke, de WAP használatára alkalmas készülékkel rendelkezik. Akiknek WAP-juk sincs, sima szöveges üzenetben kapják meg a multimédiás üzenetet tartalmazó weboldal címét.

A Pannon GSM-nél sincs csatlakozási és havi díj, a december 31-éig küldött üzenetek ingyenesek. A küldésért jövőre minden esetben bruttó 125 forintot kell fizetni - az üzenet mérete maximum 100 kilobyte lehet. Az üzenetet itt is megkaphatják azok, akiknek nincs MMS-telefonjuk őket SMS-ben értesíti a szolgáltató, a címzett a küldeményt egy weboldalon nézheti meg 30 napig. A Pannonnál külföldre még nem lehet MMS-t küldeni, és külföldről sem vehető igénybe a szolgáltatás.

Nem számottevő

Mivel a szolgáltatás csak nemrég indult, még hiányoznak az MMS-készülékek, illetve -üzenetek forgalmára vonatkozó adatok, tudtuk meg a Pannon GSM-nél. A cég az új szolgáltatástól nem vár komoly forgalomnövekedést, mivel a forgalom kilencven százalékát a beszélgetések adják, és az adatforgalom jó része is az sms-ekből származik. Az arányokat az MMS megjelenése várhatóan nem változtatja meg számottevően, legalábbis egy-két éven belül nem, különösen, mert az MMS-es készülékek ára egyelőre nagyon magas, közölték a cégnél.

A Vodafonnál Magyarországon egyelőre még nem indult el az MMS-szolgáltatás.