Hatmillió dollár a menedzser árfolyama

2002.09.17. 11:28
Az emberrablók szerint egészséges és jó körülmények között van Szergej Kukura, a Lukoil alelnöke, akinek magánvagyona 50 millió dollár feletti. Oroszországban még sohasem raboltak el ilyen fontos üzletembert.
Orosz lapinformációk szerint jelentkeztek a Lukoilnál Szergej Kukura, a legnagyobb orosz olajcég alelnökének elrablói. A Gazeta című napilap arról számolt be kedden, hogy már tárgyalások is folynak a csúcsmenedzser elengedésétől, ezek azonban eddig nem vezettek eredményre. A Kommerszant Daily úgy tudja, hogy a tettesek 6 millió dollárt követelnek Kukuráért. Az emberrablók arról is biztosították a céget, hogy az alelnök él, egészséges és megfelelő körülmények között tartják fogva.

Álrendőrök akcióban

A menedzsert szeptember 12-én, Mercedeséből hurcolta el négy rendőrnek álcázott, kommandós maszkot viselő géppisztolyos férfi, miután testőrét és sofőrét elkábították. A nyomozás több szálon kezdődött meg, a hatóságok először nem zárták ki azt sem, hogy a Lukoil által szponzorált moszkvai Szpartak labdarúgó klubbal függhet össze a bűncselekmény. A közelmúltban hangos botrányok kísérték a csapat sztárjátékosa, Dmitrij Szicsov ügyét, aki bejelentette távozási szándékát, de ehhez a klub nem járult hozzá. Nem zárták ki azt sem, hogy Kukura elrablói a Lukoil konkurenciája köréből kerültek ki.

Kisujjában az olaj

A Lukoil-alelnökhöz hasonló formátumú gazdasági vezetőt még nem raboltak el Oroszországban. Kukura pénzügyekkel és tervezéssel foglalkozik a vállalatnál, és becslések szerint 45-50 millió dollár értékű saját részvénycsomaggal is rendelkezik. Az egyik legnagyobb kőolajipari szaktekintélyként számon tartott vezető a Lukoil közlése szerint államtitkok birtokosa is.

Rossz reklám

Elrablása után 3 százalékponttal estek a Lukoil papírjai a moszkvai értéktőzsdén, és elemzők attól is tartanak, hogy az eset még jobban elriasztja az orosz gazdaságtól a nem utolsósorban a közbiztonság helyzete miatt amúgy is bizalmatlan külföldi befektetőket. Vagit Alekperov, a Lukoil elnöke 30 millió rubelt, vagyis közel 1 millió dollárt ajánlott fel a nyomravezetőknek.