Nyakunkon a harmadik energiaválság

 

Most mikor beszélünk, 127 dollár hordónként és növekszik. Ön szerint meddig mehet még fel az olaj ára?

Remélem hogy nincs igazam, de szerintem az olajár hamarosan el fogja érni a 200 dollárt hordónként, és még tovább emelkedik majd. A határidős piacokon már most egyre többen vásárolnak 200 dollárért olajat idei lejáratra. A brókerek szerint megéri.

Az olajcégek és az energiaügynökségek szerint ezt spekulációs nyomás okozza, nincsen szó hiányról a piacon.

Valóban, rengeteg okot felsorolnak, kivéve azt, hogy a kínálat esetleg már nem tart lépést a folyamatosan növekvő kereslettel. A brókereknek fogalmuk sincs arról, hogy az olajkitermelés üteme már nem sokáig növelhető tovább, és ha rájönnek, hogy a legtöbb olajcég, az amerikai energiahivatal és a többi kormányügynökség sztorija nem stimmel, az árak még jobban elszabadulhatnak.

Tehát ön szerint a mostani árrobbanás már az olajkitermelés globális tetőzését jelzi?

Szerintem már nincs messze a tetőzés. Az olajkitermelés évek óta stagnál, termelési platón vagyunk, és azt gondolom, hogy ennél sokkal magasabbra már nem is nagyon fogunk eljutni. Nagyon szerencsések vagyunk, ha 2011-ig nem kezd el érzékelhetően csökkenni az olajkínálat a világpiacon.

Az OPEC, valamint a legnagyobb olajtermelő és olajimportőr országok hivatalos álláspontja szerint még évtizedekig növelhető a kínálat. Osztja egyáltalán valaki az olajiparban az ön álláspontját?

Igen, sajnos egyre többen, mert a bizonyítékok egyre egyértelműbbek. A világ legnagyobb, nemzetközi energiaügynöksége, az International Energy Agency (IEA) 2006-ban megváltoztatta a korábban még több évtizedes növekedést jósoló előrejelzését, és öt éven belül olajválságot jelzett előre. A szaúd-arábiai olajtartalékok első számú szakértője, Sadad al Huseini, a Saudi Aramco olajtársaság volt kutatási igazgatója szerint már ma elértük a kitermelés globális csúcspontját. Az olajtársaságok többsége ezt vitatja, de például a Total vezérigazgatója azt nyilatkozta, hogy nem hiszi hogy valaha is eljuthatunk napi 100 millió hordóig. A világgazdaság jelenleg napi 87 millió hordó olajat igényel, és a kereslet évente 1,8 százalékkal növekszik, elsősorban India és Kína miatt. Az előrejelzések szerint 2020-ra eléri a napi 115 millió hordót.

Ezzel szemben ön, és a többi korai tetőzést jósoló szakértő szerint soha nem jutunk el napi 115 millió hordóig, vagyis a kereslet hamarosan nagyobb lesz, mint a kínálat.

A hivatalos prognózisok szerint még rengeteg kitermelhető olajtartaléka van a világnak, még messze nem jutottunk el a kitermelés tetőpontjára. Az ipar tovább tudja növelni a termelést, például a mélytengeri olajmezők és az olajhomok kiaknázásával, ezért még évtizedekig támaszkodhatunk az elérhető áron, korlátlan mennyiségben hozzáférhető olajra. Remélem, hogy nekik van igazuk, de nem hiszek benne, a tények nem támasztják alá ezt a fajta optimizmust. Én azt gondolom, hogy néhány éven belül kollektíven el fogjuk ismerni, hogy a kínálat nemhogy nem növelhető tovább, de csökkenni fog, sőt, akár össze is omolhat.

Mi történik majd, ha ez valóban bekövetkezne?

Akkor a nyakunkon van a harmadik globális energiaválság, és ezúttal rosszabb lesz, mint az előző kettő az 1970-es években. Az olaj egyre kevésbé lesz megfizethető, és ez keményen megroggyantja majd a világgazdaságot. Nem lesz a világ vége, nem számítok Mad Max szituációkra, de ha felkészületlenül ér minket, nagyon nehezen birkózunk meg a következményekkel. Ha szerencsénk van, a legjobbat hozza majd ki az emberiségből, és zökkenőmentesen átállhatunk az olajról a fenntartható energiatermelésre. Ha viszont nem készülünk fel rá, nagyon súlyos következményei lehetnek a társadalmi kohézió szempontjából. Főleg ha az olajtermelők is rájönnek, hogy túl optimistán ítélték meg a tartalék készleteket, és megtartják maguknak a maradékot.

A tetőzés után máshogy viselkednek majd a kitermelő országok?

Ha a kitermelő országok felismerik hogy túl optimisták voltak, vagy hagyták magukat megvezetni az olajipar vezetői által, sokkal több olajat és gázt, amit amúgy exportáltak volna, meg fognak tartani saját felhasználásra. Ez rossz hír az olyan országoknak, mint Nagy-Britannia vagy Japán, vagy például Magyarország is, amelyeknek nincs saját kitermelése és ezért importfüggőek. Ezekben az országokban az energiakrízis energiakatasztrófába torkollhat.

Az MTA-n tartott előadásában infrastrukturális problémákat is említett.

Az olajipari infrastruktúra, a finomítók, az olajszállítók nagy része az utolsó magas olajár idején, az 1970-es évek végén, az 1980-as évek elején épült. Ezzel ma már problémák vannak, iszonyatos mennyiségű új infrastruktúrára volna szükség, hogy a termelést a jelenlegi 87-ről 115 millió hordóra növeljük. A statisztikák ugyanakkor azt mutatják, hogy még a jelenlegi infrastruktúra karbantartására sem költenek eleget, és nem fektetnek új infrastruktúra létrehozásába.

Az előadásában Kuba példáját említette az olajbőség utáni életre.

A kubaiak okosan, bátran és szervezetten cselekedtek, amikor 1989-ben egyik napról a másikra elmaradtak a szovjet olajszállítmányok. Kész terveik voltak erre az eshetőségre, megváltoztatták a korábban gépesített, szovjet módszerrel termelő ipari mezőgazdaságot, és sikeresen átálltak az önfenntartásra.

Milyen globális megoldási lehetőségek vannak?

Két választásunk van: vagy a klímaváltozással sem törődve megpróbálunk minden lehetséges fosszilis energiahordozót a végsőkig kiaknázni, ami hosszabb távon szintén tönkreteszi a gazdaságot és a klímát egyaránt, vagy fenntartható módon próbáljuk megoldani az energiaválságot. Energiahatékonyság, energiatakarékosság, gyors átállás a megújuló energiaforrásokra. Nagyjából olyan gyorsan kell lépnünk, mint ahogyan tankokat és repülőgépeket építettünk a második világháborúra való felkészülés során.

A szakértők többsége szerint nem eszik ilyen forrón a kását, az esetleg hiányzó olajat több más, fosszilis energiahordozóval is helyettesíthetjük majd.

Ez valóban lehetséges, de nagyon környezetromboló hatású, és nem is lesz elegendő. A kínaiak már készítenek folyékony üzemanyagot szénből, de egyelőre úgy tűnik, hogy még 2020-ban is csak napi 1 millió hordó olajnak megfelelő mennyiséget tudnak majd termelni belőle. És azt is pontosan tudják, hogy ez milyen következményekkel jár a klímára nézve.

Mi a helyzet az olajhomokkal? Abból még óriási tartalékok vannak.

Ugyanez. Több évtizedes kutatás-fejlesztés és nagyjából 25 milliárd dollár ráfordítása után az olajipar jelenleg napi 1 millió hordó olajat nyer ki olajhomokból. Nagyon nehéz kitermelni, az előrejelzések szerint 2015-ig legfeljebb napi 2,5 millió hordóra növekedhet az aránya. Ez nem túl nagy segítség, lassú, mocskos, és szintén tönkreteszi a klímát.

A megnövelt hatékonyságú kitermelési technológiákkal a hagyományos módszerekkel már kiaknázott olajmezőkből is kinyerhető a maradék olaj.

Ezeket a technológiákat már sok helyen alkalmazzák, a mexikói mezőkön például most vezették be, mert azt remélik, hogy ily módon elhalasztható a tetőzés. De az Egyesült Államokban, ahol már 1971-ben tetőzött az olaj kitermelése, minden lehetséges megnövelt hatékonyságú technológiát bevetettek, és a kitermelés ennek ellenére csökken. Tehát ezek a technológiák csak a csökkenés ütemét lassíthatják.

A könyvében azt írja, hogy nincsenek már jelentős, felfedezésre váró olajtartalékok. Pont most fedeztek fel egy hatalmas olajmezőt Brazíliában.

Majd meglátjuk. Furcsa volt a bejelentés, először azt mondták, hogy 33 milliárd hordó olaj van az új mezőben, aztán néhány nap múlva, miután az érintett olajtársaságok tőzsdei árfolyama jelentősen emelkedett, már azt, hogy lehet hogy nincs is annyi benne. Rengeteg olaj van még, ezt senki nem vonja kétségbe. Mi csak azt állítjuk, hogy ahhoz már nem elegendő, hogy a kitermelés ütemét tovább lehessen növelni.

A bioüzemanyagok gyors térnyerése nem csökkentheti az olaj iránti keresletet?

Én abban a táborban vagyok, amelyik azt mondja, hogy miközben a világ egyre növekvő élelmezési problémákkal küzd, őrültség az élelmiszertermelési kapacitásokat üzemanyag előállítására fordítani. Persze vannak jó módszerek is, a cukor alapú bioetanolnak, a mezőgazdasági és az erdészeti melléktermékek átalakításának, vagy a cellulóz alapú, második generációs bioüzemanyagnak lehet létjogosultsága. De amíg  a bioüzemanyagok terjedése fenyegetést jelent az élelmiszertermelésre, rossz ötletnek tartom.

Az olajkitermelés korai tetőzésének elméletét népszerűsítő szakértőket gyakran azzal vádolják, hogy csak azért kongatják a vészharangokat, mert a megújuló energiaforrásokban érdekeltek. Ön például a napenergiában.

Igen, engem is ér ilyen kritika, de a dolog fordítva történt. Az olajiparban dolgoztam, és most azért foglalkozom megújuló energiaforrásokkal, mert aggaszt az energiaválság és a klímaváltozás lehetősége.

A megújuló energiaforrások ma még sokkal drágábbak mint az olaj. Ön elképzelhetőnek tartja, hogy teljesen átvegyék a szerepét?

Ehhez az összes létező megújuló energiaforrásra szükség lesz, különféle kombinációkban, mert jól kiegészítik egymást. Én napenergiával foglalkozom, de nem hiszem hogy az egyedül elég lesz.

Eltart ez a bolygó 6 milliárd embert, ha az olaj egyszer tényleg elfogy?

Lehetségesnek tartom, de rettentően bonyolult lesz. A Shellnek olyan forgatókönyve is van, amely szerint 10 milliárd ember lesz a Földön. Még így is elegendő megújuló energiaforrás áll rendelkezésre. Optimista vagyok, azt gondolom hogy meg tudjuk oldani ezeket a problémákat, az élelmiszerválságot is beleértve, de nem becsülöm alá a feladat nehézségét.

Az olajválságot vagy a klímaváltozást tartja súlyosabb globális problémának?

Hosszútávon a klímaváltozást, rövidtávon pedig az energiaválságot. Ugyanakkor azt remélem, hogy az energiaválság gyorsan rákényszeríti az emberiséget, hogy kezdjen el komolyan foglalkozni a klímaváltozás kérdésével is. A megoldás azonos mindkét problémára.

Ha a probléma valós, nem a tőkeerős olajtársaságoknak kellene lépni? Készül már az ipar ezekre az időkre?

Sajnos nem, és ez nagyon szomorú, mert az 1990-es években és az ezredforduló idején még elég progresszívek voltak klímaváltozásügyben, és így a megoldás részei lehettek volna. Most azonban visszatértek a régi gondolkodáshoz, és öngyilkos módon intézik a dolgokat: az Exxon Mobil például újsághirdetésekben kampányol a korai tetőzés elképzelése ellen, amiről a médiában ma már mainstream vita zajlik. A klímaváltozás példáján megtanultuk, hogy amikor az Exxon Mobile komolyan elkezd tagadni egy problémát, akkor az már biztos hogy valóságos. A dohányipar példáját követik, megpróbálnak minden kellemetlen tényt elhallgatni.

Mi lehet ennek az oka?

Lehet hogy túl naiv vagyok, de szerintem nem valamiféle tudatos összeesküvés eredménye, hanem kulturális okai vannak. Az olajipar nem engedi meg magának, hogy egyáltalán eljátsszon a gondolattal, hogy egy napon majd nem tud többé megfelelni az egyre növekvő keresletnek. Továbbá nem látnak messzebbre a következő negyed-, esetleg fél évnél. Nem gondolkodnak előre, ezért nem fenntartható amit csinálnak.

Az interjút itt lehet kommentálni.