Fizetős lesz a lengyel egészségügy?

2006.04.18. 08:36
A készülő lengyel egészségügyi törvény részletei egyelőre nem ismertek, de a lényeg az, hogy a pácienseknek néhány ezer forintnyi vizitdíjat kellene fizetniük a szolgáltatások igénybevételekor.

A lengyel parlament alsóháza május 10-én vitatja meg az egészségügyi törvény módosítását. Zbigniew Religa egészségügyi miniszter, az ország leghíresebb szívsebésze, ezt megelőzően egyeztetni akarja valamennyi frakcióval a tervezetet, amely várhatóan éles vitákat fog kiváltani. A legérzékenyebb pont nyilvánvalóan az a javaslat, amelynek értelmében a betegek „társfinanszíroznák” az egészségügyet, vagyis fizetniük kell a gyógyításért. A részleteket még nem hozták nyilvánosságra, de az elképzelés lényege, hogy a páciensek az orvosi szolgáltatások igénybevételekor 1000–2000 forintnak megfelelő vizitdíjat fizetnének. A legszegényebbeknél azonban ezt az állam magára vállalná – sietett közölni a miniszter, akinek tervei szerint az új szabályozást gyorsan be lehetne vezetni.

A bejelentés összefüggésben áll a lengyel orvosok és ápolónők közel két hete tartó sztrájkjával és demonstrációsorozatával. Az egészségügy-miniszter kezdetben úgy foglalt állást, hogy megérti az egészségügyre szánt összegek és a fizetések emelésére vonatkozó követeléseket, de idén egyikre sincs pénz. A múlt hét végén viszont bejelentette: „talált” 800 millió zlotyt (203,36 millió euró), amiből október 1-jétől végrehajthatják az egészségügyi dolgozók követelte 30 százalékos fizetésemelést, ezt azonban a sztrájkolók visszautasították, mivel ragaszkodnak az azonnali béremeléshez. Ráadásul ez az összeg a Rzeczpospolita értesülései szerint a külföldön megbetegedett, balesetet szenvedett lengyelek ottani gyógykezelése költségeinek fedezetét képezi, és ha elköltik, erősen kérdéses, miből fogják kifizetni ezeket.

A helyzet azonban egyre súlyosabb, így a kormány mindenáron kiutat keres. A kórházak jelentős részében csak a sürgősségi ellátást és műtéteket biztosítják, emellett az orvosok a sztrájk olyan formáit is alkalmazzák, amelyek sok kellemetlenséget okoznak a betegeknek. Például egy ideig megtagadták a receptfelírást és a halotti anyakönyvek kiállítását, majd a táppénzes állományba vételt. Religa most azzal fenyegette meg az orvosokat, hogy az egészségügyi törvényt a tervezett módosítás során olyan új elemekkel egészítik ki, amelyek lehetővé teszik, hogy megkövetelhető legyen az orvosoktól a betegeknek való segítségnyújtás.