Vilma
-8 °C
3 °C

Óriási siker a Logan

2005.03.31. 15:22
2010-ben egy millió Logant terveznek a romániai gyárban előállítani, 2004 közepén, amikor bemutatták az új modellt, még csak 700 ezer autó eladása volt a cél. A modellből eddig 54 ezret értékesítettek 13 országban, 2005 végére 35 országban tervezik értékesíteni az autót. Romániában tavaly 33 százalékkal nőtt az autóértékesítés.
A Logan vártnál jobb piaci fogadtatásán felbuzdulva a Renault csoport még 300 millió eurót fektet a romániai Dacia gyárba - jelentette a Ziarul Financiar napilap. A Renault az új, olcsó árfekvésű személyautót előállító pitesti gyár fejlesztésére eddig 700 millió eurót fordított.

Új célszám

#alt# 2010-ben egy millió Logant terveznek a romániai gyárban előállítani - jelentette be a Renault elnöke, Luis Schweitzer. 2004 közepén, amikor bemutatták az új modellt, 700 ezer eladása volt a cél.

A derülátó terveket a konszern elnöke azzal magyarázta, hogy a Logan kedvező fogadtatásra talált Kelet-Európában, Dél-Amerikában, Észak-Afrikában, de még Nyugat-Európában is.

A modellből eddig 54 ezret értékesítettek 13 országban, 2005 végére 35 országban tervezik értékesíteni az autót. Romániában tavaly 33 százalékkal nőtt az autóértékesítés. A piac liberalizálása, 2006 után az import jelentős bővülésére számítanak.

Mercedes a végén

Bár a Logan még nem szerepelt a listán, a bambergi autóipari kutató intézet (Forschungsstelle Automobilwirtschaft, FAW) által 1300 autókereskedő körében végzett közvélemény kutatás eredménye szerint a Subaru és az Opel új autói nyújtják a legmagasabb minőséget.

A 26 értékelt autómárka közül a legrosszabb minősítést a Mercedes és a Renault kapta. A magas értékkategóriájú típusok nem feltétlenül adják a legmagasabb minőséget. A Porsche például a középmezőnyben végzett, a BMW és az Audi pedig a kilencedik és a tizedik helyen.

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.