Hivatalosan is megállapodott a világ eddigi leghosszabb, Brenner-hágó alatt átvezető alagútjának megépítéséről Ausztria és Olaszország. A tervek szerint 2020-2022-re készülhet el az elkerülő szakaszokkal együtt összesen 62 kilométeres föld alatti vasútvonal, jelenlegi árakon számolva közel 6 milliárd eurós összköltséggel.
A vállalkozással elsősorban az évi 1,9 millió teherautót áteresztő Brenner közúti terhelésének egy részét szeretnék áthelyezni a sínekre. A terv ellenzői szerint ugyanakkor ezt kevésbé költséges módon is meg lehetne oldani.
Az óriásvállalkozás megkezdéséről kedden írt alá egyezséget Werner Faymann és Antonio DiPietro, a két ország közlekedési minisztere Bécsben. Az eseményen megjelent a projektben szintén jelentősen érdekelt Németország illetékes tárcavezetője, Wolfgang Tiefensee, valamint az uniós transzeurópai hálózatok (TEN) koordinátorai is.
Az alagutat Brüsszel is szívügyének tekinti, mivel a Brenner az egyik kiemelt TEN-folyosó, a Berlin–Palermo vonal kulcseleme. Ez különösen fontos lehet a finanszírozásnál, mivel Bécs és Róma csupán a költségek egy-egy harmadát akarja állni, a fennmaradó részt pedig az EU-tól szeretnék megkapni, jóllehet az unió általában csak 20 százalékkal járul hozzá az ilyen projektekhez.
Mindenesetre Karel van Miert TEN-koordinátor ígéretet tett, hogy „a lehető legnagyobb támogatást” igyekeznek megszerezni Brüszszeltől. A politikusoktól eltérően a közlekedési szakemberek szerint a Brenner-hágón és a déli irányba vezető svájci alpesi átjárókon már most elegendő kihasználatlan vasúti kapacitás található ahhoz, hogy a közutakat tehermentesíteni tudják. Így a forgalmat nem újabb infrastruktúra kiépítésével lehet a sínekre terelni, hanem például az áruszállítási szabályozás megváltoztatásával – állítják.