Felpörög a lengyel privatizáció

2008.04.04. 08:20
Tőzsdén keresztül, illetve a jelenlegi többségi tulajdonosnak felajánlva több mint 700 vállalat még állami tulajdonban levő részvénycsomagját adná el Varsó 2011-ig, évente 1,5-2 milliárd eurós bevétel reményében.

Az év végéig akár húsz állami vállalat részvényeit is tőzsdére vihetik - közölte tegnap egy wroclawi szemináriumon Aleksander Grad, a magánosításért is felelős lengyel kincstárügyi miniszter. Egyebek között a Bank Gospodarki Zywnosciowej SA 37 százalékát, a Zaklady Azotowe Tarnów SA vegyi művek, az ENEA SA erőműtársaság és a varsói tőzsde egyelőre meg nem határozott pakettjét értékesítik - idézte a politikust a Bloomberg.

Grad emellett elképzelhetőnek tartja, hogy még az idén sor kerül az ország legnagyobb áramtermelője, a Polska Grupa Energetyczna SA értékesítésére. Grad már korábban közölte, hogy négy éven belül gyakorlatilag befejeződik a privatizáció Lengyelországban, s ebből évente átlag 5-7 milliárd zloty (1,43-2,0 milliárd euró) bevételre számíthat a költségvetés. A 2008-2011-es tervben 736 részben vagy egészben állami tulajdonban levő vállalat szerepel, így valamennyi olyan cég, amelyben az államkincstárnak 10 százaléknál kisebb a részesedése. A miniszter legelőször ezektől szeretne megszabadulni, s véleménye szerint 2009 közepéig ez sikerülhet is.

A programot, amelynek keretében a többségi tulajdonosoknak ajánlják fel az állami tulajdonrészt, ugyanakkor kiterjesztik még a 25 százaléknál nagyobb pakettekre is.

A folyamat felgyorsítása érdekében hamarosan a parlament elé viszik a privatizációs törvény módosítását tartalmazó javaslatot, amely a tárcaközi egyeztetések után májusban kerül jóváhagyásra a kormány elé. A terv által felölelt négy évben ugyanakkor nem akarják folytatni a két nagy olaj- és üzemanyagcég, a PKN Orlen és a Lotos-csoport magánosítását, amelyekben az állam meghatározó részvénytöbbséggel rendelkezik. Tavaly bruttó 1,95 milliárd zloty (543 millió euró) bevétel folyt be állami vagyonelemek privatizációjából, ami az éves tervnek mindössze 64,9 százaléka. A nettó bevétel 1,412 milliárd zloty volt, ami 61,2 százalékos teljesítést jelent. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy az előző, radikális jobboldali kormány éppen hogy csak nem állította le a magánosítás folyamatát, s ebből a forrásból 2008-ra is csak 2,3 milliárd zloty bevételt tervezett - az új kormány ennek kétszeresét szeretné elérni.