A McDonald's több országból kivonul, de Kínában terjeszkedik

2002.11.13. 12:30
Bár a McDonald's pár napja közölte, hogy a Közel-Keleten és Dél-Amerikában 175 éttermét kénytelen bezárni, a cég illetékesei most bejelentették, hogy Kínában viszont évente száz új egységet nyitnak.
A vállalat 2003-ban a tervezettnél valószínűleg négyszázmillió dollárral kevesebbet költ új éttermek nyitására, és ezen kívül további 350 milliós költségcsökkentést tervez. A drasztikus lépések azonban nem befolyásolják a kínai terveket - közölte a cég pekingi irodájának vezetője a BBC-vel.

Hatszáz új étterem

A vállalat 2003-ban közel hatszáz új éttermet készül nyitni, ebből kétszáztízet Európában, kétszázat Ázsiában, százhetvenet Észak-Amerikában. Kínában öt éve 184 McDonald's volt, ma már ötszáz.

Nem tartható az eredmény

A McDonald's Corp. november elején jelentette be, hogy nem lesz képes tartani idei eredménytervét, ugyanis bezár 175, többségében dél-amerikai és közel-keleti éttermet. A cég három országból teljesen kivonul - hogy honnan, még nem ismert. A kivonulásnak ára van, a McDonald's-nek az akció 350-425 millió dollárjába kerül. A cég nem jelezte, mennyivel lesz kisebb az eredmény a vártnál, ám korábban az év egészére legalább 1,43 dollár részvényenkénti nyereséget jósolt. A bezárások 10 más, a fenti régiókon kívüli országot is érintenek, s összesen 400-600 dolgozót bocsátanak el.